A meg nem született gondolatok elveszve
rejtőznek mélyen a szívem falában, lüktetve
Isten adta tehetség ágyán a talentumom
szavaim vajúdásán megszülöm, s a halálom.

Életet öntök már elfelejtett gondolatban,
vagy vérbe ölöm megfojtva a tudatomban.
Élet-halál, ez kell, szikrázzon hát verseim
falán, mint csattogó fejszék a fák hangján.

Verssorokba öntöm a Te, a Mi tettünket.
Hadd sodorjon a vihar, könnyítse léptünket,
karoljon át napfény, mit Isten ajándékoz,
szívünkhöz lopakodik, s hitünkbe erőt hoz.

A meg nem született gondolatok, ím, élnek!
Egyesülve érzelmeiddel életre keltek...
Ne keresd a versben a hiányzó szavakat!
Szívedben lapulnak, gúzsba szorulva vajúdnak.