Félelmetes csend lakozik
kopár fák hegyén,
döbbenet, mily rideg hang
süvít ágak tövén.
Csak percek alatt jön, és megy
rákapaszkodva,
harmatcseppek fényén,
kialvó élet létén.

Madarak némán,
gúzsba szorulva tépelődnek,
bölcső már nem ad ágyat
szívük melegének.
Bár nem tündököl fákon
piciny házikójuk,
szemükben fény csillan,
szerényen, az a reményük.