Kis tér: fákkal berácsozott kalitka.
Járkálnak a fekete madarak.
Felhők alatt alkony rézszem, közönnyel, -
és készülődik sötét pillanat.

Madarak járnak, és emberek járnak, -
s azt, ami jön, nem sejti senki sem?
Rekedt hang rebben, és lehull, utána
idő bámul, s fájni kezd a szívem.

A tér-kalitkát berácsozó fáknak
árnyékára már vaksi este lép.
Templomharang üt konduló mozsárként,
hogy megtörje a még hívők szívét.

Meg-megbotlik, csak tapogat az este
könnypárás légben, merev fák alatt,
s egy részeg így szól, ki bortól beszédes,
gúnnyal: - Mondja, ez az ország szabad?

Kövér oszlopon falragasz-hazugság.
Körbefogja a megszűrt lámpafény.
Emberek járnak, arcuk láthatatlan.
Ellenségükké lett már a remény.