Karácsony. Ez az év.. Sírnak a cinkék.
Havas könnycseppek dermedt földre hullnak.
Elképzelt Jászol. Bámulnak a barmok.
Fénylő búját mutatja fent a csillag.

Irányt nem ad. Nyugat, Kelet lezártan,
feketén merül el az éjsötétben.
Ki született meg? Leng imák palástja..
A Hit hiszi. Persze, nem tudja mégsem.

Ó, az emberek olyan könnyen hisznek!
Annyi igaz, hogy bámulnak a barmok.
Bámulnak és kérődznek ezredévek.
Harang érchangja ünnepel kudarcot.

A pór, - pór maradt? Majdnem. Nem egészen,
de benne még térdre kényszerült állat.
A polgár, - polgár? Kalmár giccsruhában:
szokás-érdekre, véli, így vigyázhat.

Kell, hogy szeress, Kaméleon Karácsony?
Tiszta Csillag kellene, s az a béke,
mely koronásan úr a végtelenben, -
volt próféták úgy vágyott menedéke!

Az kell, mi nincs. Szépség, ami lehetne.
Fenyő fenség. Örömtől gyúló gyertya.
Vers, - ami Vers, hajlongó szolgaságban,
s nem rím-tapasz felsebzett álmainkra.

Az kell, mi nincs. Becsületesebb ország, -
de rosszkedvűen erre csak legyintek.
Cinke sír szeles, elvesző világban.
Egy Isten-eszmét sirat, égi kincset?