Dicsekedőn zengők a kalmár-fények.
Eltakarnak karácsonyi sötétet?
Nem gondolom. S azt sem: bár az a Jászol
szív-legendát indított volt-világból, -
ez a Legenda időnkig elérten
csak jót szolgált, a lélek érdekében.

Másként hiszed? Tudatlanul egy parton
bármit hihetsz, - attól nem más az alkony,
hajnal, s nem más a múlt sem, nézz csak hátra, -
a Születés minek igazolása?!
Hány fegyver ölt a Született nevében,
s mennyi gyalázat történt, könnyben, vérben?
Egy Jászol volt csak, s egy Kereszt? E hitben,
ha meghalsz, egyszer feltámaszt az Isten?

Kalmár fények mögött az a sötétség
látónak látható. Feketén mély még.
Hová jutottak Pásztorok és Nyájak,
s ajándékai a Három Királynak?
Kezdetben, lehet, tényleg volt a Jászol,
s Legenda indult jószándék-magától,
s Kereszt is volt, - miért is ne lett volna? -
s kín szépséggel jajdult a csillagokra, -
de később hányszor lett bűnökre mentség?
Nézd csak a többi kereszt végtelenjét!

Kalmárt imádtat volt s jelen időben
szeretet, - gyűlöletet szeretően.
Máglyák. Megáldott ágyúk. Rémült tűz ég.
Hány évszázad karácsonyi sötétség!
Fenyőfák, gyertyák, gömbök csengő tükre..
Legenda-kezdet? Eltűnt. Mindörökre?

Talán Te is erről tűnődsz szívedben,
te kezdet-hit, - te hajléktalan Isten?!