Ünnep jön, megy. Az ünnep: látszat-élet.
Elnézem fényfoltozott köpenyének
lengését, és a gyermekkorból látom
felnőttjeit, akik kártyacsatákon
talán találtak gondjaikra enyhet.
Lehet, mégsem. Ám merengtet-melenget
a könny, a múlt, megannyi látszat-béke,
pohárkoccintás csengő menedéke..
..s a harcos szél már vitte is a csendet,
ablakkeret ijedten belerengett,
de szállt sütemény illat, csábos tömjén
füstjeként, illem-életet betöltvén,
s karácsonyfa, angyalhaj-parókásan
szinte itt van, gömbtükrösen, a mában,
az üvegdísz-hold hunyorog, már álmos,
és az ajándék-váró éjszakához
lassan kanyarog zöldön át az ösvény,
s bagolyszem gurul, kerekül ezüstjén..

Az Ajándék? Készült, hozzám, még messze.
Falucska csendje-hangja keretezte
a képet. Dombok. Bújócskák világa.
Még gyermek volt egy baranyai lányka
vágyaiban, virágfüzéres gyermek, -
..gyermek én is, ha hajnal felderengett,
mint sajnáltam: a nap piros virága
bimbózik már, - mennem kell iskolába!
Tenger tudásnál olykor többet érhet,
ha Szépség csillog, mint éghitű ének,
ha szól a Vers, komoly-vidám barátod,
korhol, dicsér, - őszinteséggel áldott,
ha a Csillag, el nem jött Piros Éden
szíved hívja nyíló végtelenségben,
s bár elveszejthet harcok földi pokla,
mégis Rá vársz, Eszmére, csillagosra..

..s a Leányra, gyönyörűre, a kékben,
kis könnyű blúzban, szoknyásan-mesésen,
ha kell: szerelme parancsol a férjnek,
ura urának, csókos jelbeszédnek,
ki hatalmát szív felett megtalálja,
királykisasszony-libapásztorlányka,
csak Ő lehet Éginél égibb Asszony,
hogy Messzeséget hívjon, ott marasszon..

E korban mélyre süllyedt világ, ország,
s szem búsan nézi sok táncos bolondját,
hebehurgyáját, tolakodó népét,
bár a szakadék szélen intő tűz ég,
- mint múltban is - rossz önmagát imádja,
s köp okos szóra, bölcs prófétaságra..

..de Te itt vagy, velem, Angyalka szárnya
suhan, Nagynyárád egykori Leánya!
Nálunk nincs gyertyasor fenyőfaágon,
de a szívünkben igazi Karácsony,
s e Karácsony velünk a köznapokban,
őszinteségben féltő gondolat van,
Tél-Karácsonyban is Tavasz-Karácsony
hite tündöklik május-virágtáncon,
s hozza a tó a tündér sziromkéket,
amely vizéről egykor felénk nézett,
eljön a hegy, kisimítja a távolt,
s úgy lángol a Nap, ahogy akkor lángolt.
A Nyár-Karácsony gyümölcse beérett, -
hittük-e akkor: ilyen gyors az élet?!
Fut, mint a nyúl, villan mosolya, búja,
békét ígérőn visz új háborúkba..
..de Te itt vagy, hát itt van a Karácsony
hangja diótól, egy-egy koppanáson
Őszben,s ízben, ha mézes már a szilva,
és emlékeztet első csókjainkra.

Rajtunk is, olykor, eltöpreng egy Csillag, -
de megőrzi ítélő álmainkat.
Eladhattam volna Karácsony-Eszmét,
s a júdáspénzből gazdagabb lehetnék?
Ám, mondd, mit érne hazug dal-karácsony,
amely jólétből száll át börtönrácson?
Tudom: a világ (és ország) eladta
önmagát, mégis – hol a Lélek haszna?
A téli tájon ázott varjú károg:
- Nem látod, ország, károd, károd, károd?!

Szállj, varjú, fel, az Égig, és jelentsd ki:
itt igazat nem akar látni senki!
Ne várj itt, varjú, kinyíló szemekre!

E földön régen szenteskedő este.