Az ég hideg. A kék hideg.
A hegynek fagyos lángja van.
Suhognak szélvitt levelek:
rajtuk a fény téli arany.

Télarany. Sehol sem vagyok.
Űzött az itt. Űzött az ott.
Völgyi lét hajlong, haldokol.
Bezártak ajtók, ablakok.

Minden jellé lett, - jeltelen
tán ettől is lett lent a táj.
Ódon trónusod, koronád
nem hull le, merev hit-király?

Az Anyag sebez, megtagad.
A Szellem meg csak képzelet.
Elbújik kibújt cinkeszem,
mely előbb még fényképezett.

Versek? Nem érted meg a dalt,
Való! Hamis körtánc ragyog.
Az ég hideg. A kék hideg.
Nincseid halhatatlanok?

A szív-jajdulás el nem ér
hozzád, Való. Utad nem út!
Reményre rászáradt imát
osztogat undok háborúd.

Égarany villan, elsuhog.
Meg-megroppan csont és idő.
Boldogtalan fák, koldusok
foszlott vágya felejthető.

S az sincs sehol, ki elhiszi:
övé az itt, övé az ott!
Elszáll fekete károgás.
Ördög szorongat templomot.

A táj jelekkel jeltelen.
Téli dalocska csendre ül,
de meg-megroppan csont, idő,

s felejt, felejt, - időtlenül.