A cím Tiéd, - és a műalkotás is:
kis ág, kereszten, amit Tőled kaptam.
Ha nem haragszol: e jelképes Erdőt
tovább viszem, szívkereszt-gondolatban.
Sok erdőt láttam: ébredező erdőt, -
ködből kibújik, és álmosan ásít,
s erdőt, amelynek lombkoronás lelkén,
csendjén, arany tűz itt-ott kivirágzik.
Láttam erdőt alkonyban elmerülni.
Hallgatott, - de a vörös rézszín zengett,
s hulló hangcseppek estét váró fák közt
átcsillogtattak égő égszerelmet.

Képzeletben, gyönyörű fájdalommal
megjelenik az erdő: az a másik,
és nagy szellemkéz meg-megsimogatja
a Szépséghez hű csillagéjszakáit.

Mai erdő? Gonosz varázs a léptünk
után kémlel benne. Elzárt a Messze,
s vigyorgó ördög, fején glóriával,
rá-ráköp egy-egy sötétlő keresztre.
Mindenki fél. Álarcban, nick-nevekkel
mer szólni csak e rúttá tett világban,
ki szól, - s lassan, kilúgozott agyakban,
rémült szívekben csak nyomorék vágy van.

A mai erdő? Itt mindenki elvész,
ő is: mohón markoló, Hit kufárja,

s nincs Próféta, szemekbe néző Isten, -
csak tört idő szégyene, gyávasága.