Azt, hogy élőlény, - írtam már a versről.
Ember, - és isten egyaránt lehet.
Tetszik, nem tetszik: az érdekek szülték,
anyag forgásban, az isteneket.

Sokféle vers van. Egyik köznapoknak
emberkéje. A palack körbejár,
de nem szellem száll belőle magasba, -
hitvány lőrét fogad be a pohár.

Sokféle vers van. Egyik aszott néne.
Hímzőtűje húz fonál-színeket,
díszpárnán alkony, bámulnak az őzek,
s tótükrön giccses szó a SZERETET.

Sokféle vers van. Rossz ripacs világa
az egyiké. Ha önhaszna terem,
hazudni kész Hazát és Szabadságot.
S szívében? Mindkettő halott tetem.

Sokféle vers van. Megbújik a gyáva,
mint múltban is, mikor sebző korok
jártak, fegyverben, butító sötéttel, -
s inkább játszik, lenget liliomot.

Sokféle vers van, volt. Petőfi Népe
már csak a vágy-ablakban látható.
Mai néphez Versisten szava szólhat?
Túlharsogja Háry János-való.

Mégis, Te Vers, Isten-szándékú ember,
ha füstté is lesz minden pillanat
önmagukat meg nem értő rabok közt,
ne felejtsd el: a Végtelen - szabad!