Költő, egykor írtál egy verset,
s azt mímelted: népedért reszket
szíved, s a Szabadság Hazája
földjéről száll fel lelked vágya..

Kérdés, kit értettél a népen,
előbb, ötvenhatos reményben,
majd amikor az angyalt kérted,
hogy jaj!-t vigyen a messzeségnek..

Te meghaltál, de Angyalodhoz
hadd szóljak: - Mit hozott és mit hoz
ötvenhat, s kor, mely indult akkor
az öntelt óceáni partról?

Angyal! Legalább Te légy látó,
Istennek igazat kiáltó:
- Nép ez a nép? Hamis a pásztor,
s takarításra vár a Jászol!

Kiáltsd hát Istennek, Világnak,
annak, kit még becsület áthat:
- Tolvaj hazugnál szem se rebben,
s ki is az, aki Kínkereszten
fel-feljajdul, átkozza sorsát?
Az a versbéli Magyarország!

Önmaga, s mások ellen vétett?
Mégis Kegyelmet adj, merészet!

Kérdd: - Isten, a Keresztről vedd le!
Tanítsd Erkölcsre, Szeretetre!
Tanítsd, hogy értse Bibliádat
olyan szívvel, milyennel Nálad
íródott, s ahogy vitte lelkén,
lelkében, múltban, őskeresztény!

Utószó az Angyalhoz:

Szárnyas Lény! A csüggedés ott van
bennünk, - s bízhatunk angyalokban?
Ám az, hogy kiszakadt belőlem
e Fohász, félig elmenőben,
annyit jelent: erős a bánat,
s egy Isten-szó többé nem várhat..

Vidd hírül azt is a világnak:
- Akad még, ki csaló Csodákat
megvet (s Ninivét, mely egészen
elmerült embertelenségben!),
s nem szíveli, hogy kapzsi cégek
Isten-üzletből miként élnek,
s közben eladnak jelent, s múltat,
s büszkék: mennyi rosszat tanultak!,
zászló leng ötvenhat-mesékben, -
de a valóban ott a szégyen..

..hát kiáltsd, Angyal, a Világnak:
- Itt szívekben félelem, bánat,
s helyére egykor-csillagoknak
nem a rossz jött, - rosszaknál Rosszabb!