Egy régi dal, mit fülünkbe
dúdol az őszi szél.
omló falon, fázós erdőn,
bús könnyek közt mesél.

Az elmúlásnak hangjai,
oly messze szállanak.
Lelkeink remegnek bele,
mint omló várfalak.

Ó boldog nyár, mely elenyész
avarba bukva el.
A fákra vár bús szenvedés,
mit jeges szél lehel.

Esőnek, dérnek könnyei,
sötét köd búja vár.
Ha napfény nem ragyog sehol,
öröm ránk nem talál.

A fák, a bokrok álma jő,
a sorsuk éjszaka.
Míg várunk megváltó tavaszt,
dúl fagynak évszaka.

Mily hosszú lesz az ősz, a tél,
magányunk siralom.
A nyártól vettünk búcsút mi,
ímé egy sírhalom...

...De feltámad a természet,
míg ember hisz, remél.
Az áldott nap erőre kap,
s új tavaszról mesél.

Debrecen, 2008. 10. 13.