A szépségének aszkétája lettem.
Szépség-bolond két szemem megvakítom
S szüzek csapatja úgy megy el mellettem,
Mint vak koldus előtt, ki zsoltárt mond a hídon.

És ólmot öntök hallgató fülembe,
Mert esti csöndben csókzenére vágyik.
S az éjszaka, ha zeng a szoknyák selyme,
Vakon és süketen egy ájtatost talál itt.

És erős béklyót csatolok kezemre,
Mert bársony vállat simogatni vágyna.
Erős béklyóban bűnét vezekelje,
Mert nincs olyan bársony még, mint az ő fehér válla.

A szépségének aszkétája lettem:
Vak zsoltáros az élet arany-hídján.
És zene a zsoltár: ó asszony, egyetlen,
Csak egyszer szájamat a szájára szorítnám

(A vers kéziratának megsárgult lapja a szendi pénztárkönyv-irkában lapult…)

.