hiányod úgy sikít lelkem mélyéről
mint rab-Nap, ki esőrács mögül leskel -
lajtorján hoználak le ég kékjéből
hogy szemed éhén ismét repülhessek

halandó vagyok, taníták Istenek...
vajon kell-e hinnem teljesen szavuk? -
nyomodban járva a Végzet sistereg
és megkövült szívet szül cáfolatul

bársonyzsinór hullott ölembe ...

Vadul fújja nótáját Nyáriszél
falevelek koncerteznek éjjel -
úgy szeretném, ha közéjük vinnél
összebújnék hangjuk melegével.

Oly nehezen jön most álmom hozzám
talán őt is felkapta egy szellő -
fantáziám rojtosra nyűtt foszlány
míg az éj zöme ékes, zöldellő.

Szempillámon pihen a nyugalom
nem bánja, ha ébren marad ...

Erőtlen suhogtatja fodros szoknyáját
riszálja hátsóját csukott szemű Bánat -
elfordítom fejem s nem megyek utánad
gyűlölöm hízelgésed bűn-toporgását.

Választok más irányt, amerre nem sétálsz
ott leszek hajnalban és éjjelben ismét -
verseket mondok, majd éneklek őszintét
szerenádot adok ellenednek, nézz rám!

Nézz rám! ...

Állok a tejútnak csillag-koszorúja alatt
szemedbe tekintve azon tűnödöm, mi maradt
meg tovább lelkemben belőled ezen a holdas
sárgaréz éjjelen, mi az, miből elmém olvas.

Szótagolva betűzöm gondolatod sorait
mint fergeteg, áramol sok zajtalan mozaik
rakosgatom és ragasztgatom mind a helyére
szótlanul hallgassál velem, szívemnek ...

Felderengett a fény az alagút végén
kinyílt ezer virág a remény-bimbóból -
finom illatuk ölelget az út-szélén,
ahol álltam eddig szavaktól haldoklón.

Ablakomon át a világ ismét rokon
testvér avagy barát, legyen bár idegen -
nem számít semmi, az eddigi sok pofon...
mily könnyeden lépek zavaros vizeken.

Szétnyílik előttem tán ...

(Halottak napjára - tisztelettel)

elhantoltál engem, amikor meghaltál
rámdobáltál zokogó, súlyos rögöket -
meztelen testemen vacogó köpönyeg
amit éber éjeken adtál vissza rám

örökül hagytad a virrasztó lelkedet
és érző szívednek minden dobbanását -
számra-száradt csókjaid szüntelen nászát
mitől búcsúzónk óta vádlón ...