Vízcsepp volt, mi felkavarta
lelkem óceánját,
én halandó, ki elragadta
fellegasszony lányát,

és hinni alig mertem,
hogy önként hullt alá,
és félek, szívem mély verem,
s szikla borul rá,

majd foglyaként a vízcsepp
csak ...

Mint mindig köd, mint mindig jég...
M'ért kínoz a mindenség?

M'ért éget itt bent a kályha,
miért ez a szívem vágya?
Miért éljek, hogyha fáj?
Hisz egyszerűbb egy gyors halál...

Megtehetném... - Miért is ne?!
Hűs poklok mélye átölelne,
s hogy démon kése belém vág,
gondolnám, 'ez mennyország!'

Újra és Újra álmodom,
hogy ...

Tintafoltként megszülettem,
ócska, zord papíron,
nem tervezett senki vélem,
nem szenvedte kínom.

Beszippantott hát magába
halott és sárga lap,
nem hiányzok, mindhiába,
kerül a fény, s a Nap.

Ültem ottan én magamba,
egyedül s hidegen,
fény felé még csak kinyúlva
búcsúztam csendesen.

S majd´ igazi, szürke ...

Rémet álmodtam. Szépet, mit elvett a sors.
Záport, erdőt, friss harmatot,
mire ócska kerék csúf sara felcsapott.
Csengő nevetést, mit gonosz kacaj túlordított.
Szivárványt, barnát, feketét,
Édes szívet, mit emészt a fekély...

Gyöngyöket, mit vörösre festett a vér,
Édes álmot, mihez démon keze ér.
Kék szemeket, sárgát, ...

Égig érő virágok,
de mindnek szirma hullt.
Tiszta hanggal kiáltok,
de színe megfakult.

Vérzik hát a régi seb,
bár éppen csak szivárog
Feltépték rút tövisek.
Fenn varjú károg.

Azt károgja \'várni rád!\'
s én csőrébe nevetek,
Legyőztem már holt hadát,
nem birkózom veletek.

Nem küzdök a múlt ...

Egy piciny pontnak indult
majd óriássá lett mégis
szívében vihar dúlt,
de hallgat most az ég is.

Langy habok simítják
nem érti még miért
szívét útra dobják,
elmúlt tetteiért.

Felüvöltne még, merne is ha tudna,
de csend a szívén ülve,
ajkán vastag dunna.

porba hullik arcáról egy apró csepp harag,
s bár ...