Várni

Várni, várni, mindig várni.
Remények közt köddé válni.
Könnyeimben elmerülve,
fakult vágyak közt feszülve,
Széjjelhullni,
talpra állni,
sártengeren átgázolni,
észrevenni minden szépet,
elfeledni a rémséget.
Jönni, ahol felkel a nap,
elszunnyadni csillag alatt.
Kétségek közt hánykolódva,
félelmeim ...

Tegnap szívem jégkamrájába temettelek.
Köréd koszlott vágyakból fontam koszorút.
Utolsó öleléssel átfontam élettelen testedet,
S halotti lepelként rád terítettem
Szomorú lelkemet.

Úgy maradnék e gondolatszerelemben veled !
Dédelgetném továbbra is szívemet.
De jaj, szárnyaszegett madárrá váltam,
S amint földre hulltam, ...

A Holtak kapujánál jártam.
Remegő lelkemet kezembe zártam.
Álltam, csak álltam és vártam.
Vártam, hogy bebocsátást nyerek
És letehetem minden földi terhemet.
Aztán hirtelen, ahogy a nyári zápor
Zúdul fejemre, rám tört a felismerés,
Hogy nincs még vége, hiszen én még
Mindig életre vagyok ítélve!

Én a kozmosz gyermeke vagyok.
Nemzőm az éltető energia, a
Vörösen izzó, kápráztató napkorong,
Szülőanyám a vad, sötét éjek királya, temetők őre, a büszke fényű,
Százarcú hold.
E földi lét nekem csupán egy röpke pillanat.
Karmáim gyűjtőhelye,
Ahol a végtelen hátán vágtató zabolátlan lelkem mielőtt tovább
Repülne megáll, s ...

A fák nem lépnek tovább,
Ha kérgüket rozsdás szög döfi át.
A fák nem sírnak sós könnyeket,
Ha durva kezek rázzák zsenge törzsüket.
A fák nem kiáltanak, nem szitkozódnak,
Ha köréjük szögesdrótot fonnak.
A fák nem sikoltanak, nem jajgatnak,
Ha kegyetlen balta él vágja át életfonalukat.
A fák nem szólnak.
A fák némán zokognak.

Kanyarogva fut, robog az életvonat.
Percemberkék róják végtelenbe futó útjukat.
A peronnál vigyázz, nincs lassulás, nincs megállás.
Ha mozdulatlan maradsz, nem leszel más, mint
Végső lakoma,csaholva marcangolja szét tested
az idő vasfoga.

Nem menekülhetsz, nem pihenhetsz.
Lázasan forog a mókuskerék ezernyi létrafoka.
A tegnap tovatűnt ...