Hajnali szél suttogja halkan,
s ettől szívemben a láng újra lobban,
fel-fel villan néhány régi kép,
nem volt az csak jó és szép.
Leírnám ha leírhatnám,
elmondanám ha elmondhatnám.
S ha mondani kell akkor kár,
csak mondjam, írjam már.

Gondolkoznál de fejed már fáj,
gondolataid rabjává válj,
mint én érzelmek gyilkosává,
mit saját szavaim zúztak porrá.

Csendes szombat hajnal megállt a világ,
a szürke köd kóborol csak az utcán.
Réten se nyílik több virág,
méhek se másznak szirmán.
Fagyott reggel bús, komor a táj,
ezt látni már csak nekem, nekem fáj.

Lángoló eső hullik a fagyott földre,
lángoló eső a jeget elsöpörte.
Életet hozott a halott világba,
meghallgatott hazug imája,
bosszúja lesz utolsó csapás a világra,
s már mindegy lesz ki miért imádta.

Elmúlt az éj',láttam az új nap sugarát,
eltörli a sötét esték rideg uralmát.
Elmúlt a tél,felolvasztotta a nyár,
olvadt jég langyos patakjától éled fel a világ.
Újra éled a természet,zöldellnek a fák,
s velük együtt ébred,dalol sok száz madár.

Sok perc elmúlik tétlen,
sok pillanat elszáll az éjben.
Sok feleslegessé vált percek,
tűnnek el örökre a messzeségben.

Szívem dobban újra s újra,
halk hangját a szél oda fúja.
Hallgasd a dalát,ami elmondja,
mit is jelent, hogy kezed kezem fogja.

A percek örökkévalósággá válnak,
szavaid vissza a földre rántanak.
A ...