A vak sötétben, egymagamban,
Egy gyémántot csiszolok,
És a briliáns oldalain lassan,
Fel-feltűnnek a sorok.

Te vagy minden vigadságom,
Egyetlen játékom csak te vagy.
Csak rajtad keresztül látom
A világot, mely élni hagy.

Te vagy, ki segít megtalálnom
Az élet szebbik oldalát,
S én cserébe eléd tárom
Lelkem, a picinyke csodát.

Ha egyszer a fényre lépek,
Ahol gyémántom felragyog,
Csak kíváncsian reánézek,
S meglátom, hogy ki vagyok.

Addig várok egymagamban,
A sötétben, nesztelen.
Csillogó szikra pattan,
A gyémántom játszik velem.

S a szikra földre hullva,
Felnevetve elszalad.
Így tűnik el újra-újra
Belőlem is egy darab.