Hamar-követje a tavasznak,
Hímes pillangó, idvez légy!
Még nincs rózsa; s te a kopasznak
Mégis csókolására mégy?

Miért szállsz ama puszpángokra?
Hiszen nem a víg kikelet
Adott még új kantust azokra;
Átzőldellik ők a telet.

Menj inkább a setét rögökbe,
Állhatatlan ...

Mint a szőllő kebeléhez
Szorítja támaszait,
Vagy a bús szilfa mellyéhez
A borostyán ágait;

Mint hív galambok, egymással
Eggyé olvadt csókjain
Félig alélva portyásznak
Egymás hív ajkain:

Óh, ha úgy ölelhetnélek
Én téged s te engemet,
Ha úgy szorítná, míg élek,
Hív szíved hív ...

A tiszta nyájasság hol örűl
Jobban, mint a Parnasszus körűl,
Hol az ártatlan múlatságnak
Közepette a búk nem rágnak?
Zőld ligetek! tibennetek öröm lenni,
A laurusok és mirtusok árnyékában pihenni.

Itt a múzsák magok vezetnek,
Nektárjaikból részeltetnek:
Apolló maga énekelget;
Az ekhó rá visszafelelget.
Ott hallik a ...

Rózsás ajkaidon mámoros élet él,
munkás két kezeden nyílik a friss tavasz,
hajlós-szál derekad - nincs fakadóbb virág!
Hűs és drága zafír szemed.

Nem dícsérhetem én termetedet sehogy.
Oly mű nincs sehol, ó, mely vele érne fel -
márványkőben a vér: kő, nem igaz, nem él.
...

Ott a költő sírja, a kicsiny fehér domb,
Ujon ásott sír az, nem nőtte be hant;
Ormán az öreg tél pihen ősz hajával,
Ifju élet romja temetve alant.
Mért halt meg? hiszen még oly soká élhetett:
Bölcs kárhoztatás! menj, dobd reá kövedet.

\'Gyönge az a lélek, mely az élet súlyát
Nem bírva, leroskad a pálya felén;
Nem férfi az, aki ...

Feléd, feléd, te drága lélek,
Repülnek bús fohászaim,
Magányomban veled beszélek,
Ölelve képed' karjaim.
Unalmas század minden óra,
Mely nem körödben röppen el
Haj, nem talál más nyugtatóra
Kivűled e vérző kebel.

Ha dallok, gyászos a víg ének;
Sértik szivem lágy hangjai;
Érzem: víg-percim eltelének,
...