A som már felpiroslott,
de vörössé nem érett.
A hegyoldalról néztem
kis falut, messzeséget.

A szívem talán mindig
képzelt faluját várta, -
ó, sok városban élő
mosolygós naivsága!

Igen, tudom, naivság
hívogat, csodaszépen,
ha erdő, rét, hegy, síkság
a táj nagy tenyerében,

mikor tavasz ...

Egy kéz havas hegyet festett a kékre
felhő fehérből, és láng-messzesége
a lenti zöldig átlengett, ragyogott,
felébresztett, de álomvágyat hagyott.

Tavasz, s szépség, igazi, ébreszt, s altat.
Felébredőnek álombirodalmat
mutat, tájat, hol ébredés is álom, -
gyönyörű álom, valóért kiáltón.

A vers, ha ...

Patakparti tavaszról írjak verset?
Vagy inkább másról? Fehér nyárfapihék
hulltak, bennük kis magjuk reményt keltett?
Megállt könnycseppben bánat majd elég?

A víz sietett. Én már nem siettem.
Utam elfogyott, s célom sincsen: hova?
Anyag mozog, magát tovább teremtőn, -
s ez a Mozgás a Lélek ...

Kérdezni is merek még, - s válaszolni.
Nagy börtönöm darabka végtelen.
Az Anyag iránt sincs bennem csodálat,
de, kelletlenül, létét elismerem.
Nem úgy, miként a szemforgató népség
ismeri el teremtett Istenét
önérdekből, szokásból, gyávaságból,
és magába rejt szomorú mesét,
miközben tudja (vagy a mélyben sejti):
minden anyagból, tüzes ...

Virág velem együtt lépegetett.
A vadzab kalászfület hegyezett.
Zöld gyíkmanó surrant álomba át,
s fehér bölcsőt ringatott kék világ.

Fehér bölcsőben fények gyermeke!
Jó volna hinni: az élet mese,
minket mesél a madárszárnyas ég,
míg közelhez hajol át messzeség..

Ösvény sietett. Eltűnik a nyom
volt életekről, habár ...

A tavon a szél hullámokkal játszik.
A tó vize lágyan fodrozódik.
Pákozdnak obeliszkje idelátszik.
A Velencei-tó lassan ébredezik.

A tavaszi Nap lágyan simogatja a tájat,
a túlsó parti házakat és nádasokat.
A kéklő égen fehér bárányfelhők vannak
és adják hangulatát e kora

Olvasták: 421

Élet,