Jön a tavasz!
Bár a hideg hava maraszt.
A szívem várja a tavaszt.
Dalol a madár. Jön a tavasz?

Meleg szobából minden szépnek látszik.
A vidám napfény az utcára csábít.
A hideg a szobából nem érződik,
de menjünk csak ki a ház ...

Fáj mikor nem vagy velem,
hiányod gyötrőn sebzi lelkem.
Mint a kép nélküli keret,
mely mélabún mereng ködös homályba,
egy erdei festmény fák nélküli világa.

Természetes az élethez a föld a víz, a levegő
nélkülük csupán a bolygónk egy marék porfelhő.
Légy nekem a föld, melybe gyökerezhetem,
víz melyben lelkünk fonódva úszunk együtt ...

Egy régi dal, mit fülünkbe
dúdol az őszi szél.
omló falon, fázós erdőn,
bús könnyek közt mesél.

Az elmúlásnak hangjai,
oly messze szállanak.
Lelkeink remegnek bele,
mint omló várfalak.

Ó boldog nyár, mely elenyész
avarba bukva el.
A fákra vár bús szenvedés,
mit jeges szél lehel.

Esőnek, dérnek könnyei,
sötét köd ...

Új és új arcokon, keresem a régi barátok mosolyát
Pompázó kerteken, elhervadt virágok egykori illatát

S int a titkos Ismeretlen gyermekek csodák nyelvén
Dohosodó kapualjak ódon boltívén
A selyem tavaszban a lélegző réteken
Kéri szívem életem

Elcsukló szavakban, keresem a hangtalan mondatok igazát
Templomok ...

Zene lengi körbe a teret,
elvarázsol, betölt testet, lelket.
A fákat szinte körülölelve
ivódik be a szívünkbe, lényünkbe.

Zene! Te csodálatos művészet!
Hassál az egész életünkre!
Még a Nap is nevet az égen!
Sugarai simogatnak szépen.

szétterülve a majálisozó tömegen,
s megpihenve az udvari térségen
elsimulnak e kora nyári ...

Süt a nap és fúj a szél,
Izabella útra kél.
Olyan hűvös még e hely,
meg ne fázz, szép Izabell`!

Tavaszt hordoz illatod,
s ha én hozzád bújhatok,
nem remegek már tovább,
kivirulok, mint a fák.

Nézd a rétet, Izabell`,
mennyi friss virágkehely!
Tavasz-fohász már ...