Néha a pokol tornácát koptattam,
néha meg a mennyek kapuján kopogtattam,
néha egyedül voltam néha párban,
néha angyalok néha ördögök közt háltam.

Volt olyan mikor máshová vágytam,
elfeledett ösvényeken kényszerböl jártam,
volt mit még csukott szemmel is láttam,
mire mentséget soha nem találtam.

Láttam ártatlanokat ...

Amikor utoljára láttalak egy üres szobában álltunk,
közepén egy kerek asztal, csendben az ügyvédre vártunk.
Késett és mi hosszú perceken át nem szóltunk,
csak néztük egymást. Így talán soha nem voltunk.

Elcsillapodtak már az egymás elleni indulatok,
kínzó volt, türelmetlen vártam mikor indulhatok.
Fájó volt nézni szerelmünk, hogyan lepi ...

Nem tudom hogyan történhetett meg velem,
talán akkor is álmodom ha nyitva van szemem.
Azt tudom csupán, hogy tisztán emlékszek,
veled együtt egy kertvárosi házban élek.

Házasok vagyunk, bár kapcsolatunk nem mindig felhőtlen,
de nagyon szeretjük egymást, s ez lebeg előttem.
Minden reggel egy kutya nyálában fürödve ébredek,
a gyerekeket ...

Megfagyott jégvirágok lepik el a zord szürke utat,
csend borul ránk némán a tél felé mutat.
Későn jön a hajnal, magára oly sokat várat,
akár az első randin ki ígéretekkel áltat.

Végül eljön de már túl későn... Minden megfagyott,
ablakainkon a jég zord, kusza nyomokat hagyott.
És minden meghal... Nem mozdul semmi sem többé,
jéggel ...

~ Emlékezzetek arra ki itt járt egykoron,
nekem jutott a feladat én leszek ki elmondom,
ki is volt ő eme gyönyörű őzikeléptű leány,
kit útján nem kísért más csak a magány.

Egyedül érkezett ő erre a helyre,
tán azért, hogy múltját feledje.
Láthatóan menekült hosszú útján megfáradt testén,
összegyűlt piszkot lemosni állt meg ...

Szolgáljon intő példaként, lám mit is tehet,
a szeretet hiánya lássuk hová is vezet,
milyen hatással vagyunk mind sorsára,
hiába próbáljuk ráfogni bárki másra.

Mi tettük ezt és nem ő választotta,
szívét a magány lelkét a düh lassan elárasztotta,
csak fortyogott vált belőle lassan az ördög maga,
hiába kiabálna magába fojtva minden ...