Kint állok én is a napból szikrákat gyűjtök,
Talán ti jöttök és mellém le ültök.
Nem vagyok büszke sok emberre és magamra.
A suhancok némán nevetnek az arcomba!

Lassan mintákat fújnak a falakra,
Mik téged messze visznek képzeletbeli utadra.
Az álmok erről súgnak a füledbe.
Lágyan emelnek és repítenek a ligetbe.

Oda vágyom ...

Meghalt egy macska -
Rossz időben volt, rossz helyen....
Megdöglött egy állat...
Mi az, mi újság?Mi csodálni való ezen?
A télen tucatnyi ember
Fagyott meg: nem ezt várta....
Remélte szép virág,
Kerül majd a sírjára...
De nem most, majd később,
Ha eljön a rendes idő...
Csak elfeledte azt:
Az idő nem jövő,
Hanem menő,
És ...

Fájó emlék a múltba tekintek,
Ott látok több száz fájó sebet.
Egy jobb korért nyúló kezet!
Egy szebb jövőbe látó, félő szemet!

A kommunizmus szürke ködös alkonya,
Egy lázadás 1956 október 23.-a!
A jobb és elérhetőbb jövőért nagyapáink küzdöttek,
S mégis az ÁVH tisztek a tömegbe lőttek.

Dördülnek a fegyverek, ...

Lassan végigfut egy borzongó kép a tudatomon,
Maga mögött szanaszét szaggatva fáradt lelkem,
Mint zilált medve az ízetlen, foszló prédát.
Mégis messze hurcol a tudat meggyőz, véged!

Ahogy ezt minden érzékszerved felfogta már,
Bármilyen úton vissza szeretnél térni az életbe.
Ha kell a jobb lét felé nyalsz, lefelé rúgsz,
Akár egy vad ló ...

Esik az eső, nedves a táj.
Szürke a világ és csupa sár.
Jó lenne, ha már vége lenne
és egyelőre tovább ne esne.

Hogyha esik, miért esik, ha nem, akkor miért nem?
Vajon ki tud választ adni erre a sok miértre?
Az én válaszom e kérdésekre csak egy lehet:
Kergesse már el a szél a szürkülő fellegeket!

Váratlanul ért,
hogy csodálhatok még
eleven tündérkönnyeket
márciusi fa éledező ágán,
rügyező gallyakon üde,
ragyogó esőcsöppeket...
és az, hogy mégis,
mégis gondoltál rám,
megmelengette szívemet.