Létem, vérét hullató
Havon át sikló gyermek sikongás,
Elhomályosult tavaszi virág.
Ostobaságokat művelő
Megférfiasodott akácvirág.
Mit sem ér a játék, s komoly gondolat,
Rianása vagyok a kékeszöld jégnek,
Igaz létért késő kiáltó őrölt barom.

Kinyílott az aranyeső, ibolya és jácint,
Szép tavaszi virágillat a lányokhoz csábít.
Kisvirágok lehelletét elhoztam tenéked,
Illatos cseppjeit permetezve mérem.
Hulljon hát a harmat a legszebb virágra,
Ennek a háznak gyönyörü lányára.

Hópihék szállnak a járda ragadós sarába
és ott maradnak egy nagy, szürke tócsába olvadva.
Ez a tél fura, olyan, mintha késő ős volna.
Mindezt némán nézem az ablakunkban állva.

A felhők sötétszürkék, hóterhüket eleresztik.
Az el is jut a mi házunk előtti járdáig.
Ott aztán, amint mondtam, mind egy tócsába hullik
és ez így megy ...

Hópihék szállnak a járda ragadós sarába
és ott maradnak egy nagy, szürke tócsába olvadva.
Ez a tél fura, olyan, mintha késő ős volna.
Mindezt némán nézem az ablakunkban állva.

A felhők sötétszürkék, hóterhüket eleresztik.
Az el is jut a mi házunk előtti járdáig.
Ott aztán, amint mondtam, mind egy tócsába hullik
és ez így megy ...

A nap ragyogó fénye, ha elillan,
Később szemedbe nem a fény,
Hanem az elmúlt pillanat villan,
És szépül a színe nap-nap után,
Mint a hajnal emléke délután.

A kis dallamok egyre halkulnak,
A csörtető napok zajában,
Az útra porszemcsék hullnak,
Idővel egyre szépülnek hangjai a múltnak.
Miért szépülnek mégis? Talán, mert ...

Hagyjatok, oh, hagyjatok nem nézni
A frivól jelenvilág képébe!...
Hagyjatok rohannom olykor-olykor
Vadon erdők kellő közepébe!

E kivetkőzött, vásott világban
Csak ez áll még eredetiségben,
S csak ezt az egyet köszönöm a sorsnak,
Hogy én itt születtem, nevelődtem...

Pedig tán, ha jobban meggondolnám,
Nem is volna mit ...