Hópihék szállnak a járda ragadós sarába
és ott maradnak egy nagy, szürke tócsába olvadva.
Ez a tél fura, olyan, mintha késő ős volna.
Mindezt némán nézem az ablakunkban állva.

A felhők sötétszürkék, hóterhüket eleresztik.
Az el is jut a mi házunk előtti járdáig.
Ott aztán, amint mondtam, mind egy tócsába hullik
és ez így megy ...

A nap ragyogó fénye, ha elillan,
Később szemedbe nem a fény,
Hanem az elmúlt pillanat villan,
És szépül a színe nap-nap után,
Mint a hajnal emléke délután.

A kis dallamok egyre halkulnak,
A csörtető napok zajában,
Az útra porszemcsék hullnak,
Idővel egyre szépülnek hangjai a múltnak.
Miért szépülnek mégis? Talán, mert ...

Hagyjatok, oh, hagyjatok nem nézni
A frivól jelenvilág képébe!...
Hagyjatok rohannom olykor-olykor
Vadon erdők kellő közepébe!

E kivetkőzött, vásott világban
Csak ez áll még eredetiségben,
S csak ezt az egyet köszönöm a sorsnak,
Hogy én itt születtem, nevelődtem...

Pedig tán, ha jobban meggondolnám,
Nem is volna mit ...

Ablakom hideg eső veri,
sarokban ül a szegény Teri.
Vágyakozón tekint a tájra,
hátha arra téved az ő párja.
Komor felleg szalad az égen,
szeretőjét nem látta már régen.
Szeméből bús könny hull,
szívem a szerelem dúl.
Mátkája hiánya öli szívét,
nem érzi édes csókja ízét.

Távolra ...

Csintalan gyermekkorom
Értelmetlenül letördelt
Virágba borult orgonaágait
Most mind összegyűjtöm:
Egy hatalmas csokorba kötöm,
A szirmokat mind eléd öntöm,
Hogy ez a vasárnap neked
Virág-vasárnap legyen,
Novemberi ködös napon,
Tőlem szikrázó, de szomorkás
Őszutón, télelőn,
Késő reggelen...

Rég pihensz, lantom, szerelem dalától,
S húrodon váltig remeg a csaló kéj;
Zengj; de bú többé le ne nyomja hangod
Tiszta folyását.

Csendesen, mint fut habon a tünő szél,
Zengj te is lassú-szomorogva, s vesszen
Hangzatod, mint vész öröm és szerelm e
Puszta kebelből.

A leány szép volt deli termet ...