Füstkarikákat eregetek, mik beleütköznek a földbe,
Közben meg meredve nézek az emelkedő, felszálló ködbe.

Lelkemben érzem, hogy levihetetlen lázban csak égek,
Lábaim, lüktetve, remegve, futást követelnének...
Nem is tudom, hogy van-e valamihez lelki vonzódás,
Vagy csak kínzó és folyamatos, már elunt várakozás,

A köd nem oszlik el teljesen, ...

Átmennék én tűzön és tüskés bokron,
Csak végre a szerencse lenne rokon.
Elfajzott vagyok, mert még ő sem szeret,
Sőt, ahogy viselkedik, inkább megvet.

Átmennék, tűzön, bokron, de nincs hová,
Mert szerencse csak integet, hogy pá-pá.
Elintézni nem is tudok semmit se,
Mert nem jutott hatalom, egy morzsa ...

Hazánk ékköve vagy!

A víz felől rám telepszik a pajkos esti szellő,
És imádni való a vízszaga, jó, hogy erre jő.
Bajuszomat kócoló
És arcomat csókoló,
Hűvösödő fuvallat
Langymelegen simogat.

Van a Balatonnak partján sok porszem és még több, sok kőszikla,
Én az egyikre ültem, szeretem, ha a víz lábamat mossa…
Nincs messze tőlem a ...

Toll percegtető harcostársak…

Az élet szívja a vérem… tán’ míg elvérzek?
Örökké, vagy csak úgy, soká tart, hogy vétkezek?
A vérem az még biz' nekem kellene,
Törölni a vétkeimet… lehetne…

Erős hit a lélek masszív, esőálló alapja,
És ez belül fáradt lelkemben, eszemet kavarja,
A múltat, a jelent, a jót és rosszat, a várt ...

Milyen jó volt, ha aludtak az órák,
s a számlapjukon szendergett a fény:
időt, - akkor még - hozott, s nem vitt álom.
Tél gomblyukában kinyílt piros remény.

A bútorcsontok megreccsentek olykor.
Párna lélegzett, és egér-neszek
gurítottak át nyugodt végtelenbe
kis gyöngygolyókat: emlék-könnycseppeket.

Jó volt hinni mosolygó ...

Mikor az idő eltörött,
e tényt az érdek rejti el,
s guillotine élén életed,
ha kérdezel.

Mikor az idő eltörött,
nagy kéz feszít ki délibáb
képet, egy színdús Ninivét:
hamis világ.

Mikor az idő eltörött,
a fák és a szívek felett
ijedt ív száll, madár kiált
félelmeket.

Mikor az idő eltörött,
csillagtájon áttűz ...