Versben és eredeti, Bashó féle haikuban…

A búzamezők
Napjai már lejártak.
Pékek öröme.

*

Tűző napocska
Aranya kalászt érlelt.
Roppanó kenyér.

*

Boglyák glédában,
Nap még tüzes csókot oszt.
Árnyékban sincs hűs.

*

Bennem ég még tudat, hogy a nyár csók-gyújtó
Az árnyékba bújt estlepel meg ...

Éjjeli magányomban

Óceán habjai közt áramlik
fel és le, csalogatva a
partokon hevert kavicsok
szépre simított formáit.
Görgetve, majd magába szippantva
a könnyed, színes természetességet..
Hol milliónyi bugyborékok születnek..
újra és újjá.
Elragad a sós víz, mint könnyeknek teli kádja.
S álmaimban arcod látom..
Beszélsz hozzám, ...

Ó, a nyár, akkor él a bogár…
Zöld akkor az összes falevél,
Pereg a homok, mikor mesél.
Ó, a nyár, bizony az elmúlt már...

*

Alkony is fáradt,
Megviselték, hő napok…
Hűvös láthatár.

Vecsés, 2011. szeptember 20. – Kustra Ferenc

Jól megjelölte ezt az ezredévet:
kereszttel írta rá kemény nevét,
mint halhatatlan győzelmi ék.
Alapkő lett, de kőnél súlyosabban
vetette el az épülő falakban
toronyszökkentő, férfias hitét.

Amint alázatát mindegyre inkább
úrrá emeli roppant erején,
a bércre hág s egy országon tekint át, ...

Mint zúgó szél a rétek csókját
Hazám, magammal hoztalak.
Itt vagy velem, fáradt agyamban
Dalolsz, mint csobbanó patak.
Játékszerét a gyermek jobban
Nem őrzené: ha jön az éj
Tündéri képedet szorítom
Szívem fölé.

Te drága táj, zöld lombjaiddal
Szelíd körtáncot lejtesz itt,
Folyóid karcsú-kék szalagja
Színe még bennem ...

Az időkön által lelkileg utaztam.
Tengerpartra értem. Ragyogó tavasz van,
A mosolygó égbolt fényes azúr-tiszta,
Derűjét a tenger mosolyogja vissza.
Kiszökellő szirtet csókdosva, locsognak
Ringó fodrocskái pihenő haboknak.
Nyájas zöld ligetben remek márványszobrok,
Oszlopsoron nyugvó háromszögű ormok.
Itt s amott a lomb közt illatfüstök ...