Egy régi dal, mit fülünkbe
dúdol az őszi szél.
omló falon, fázós erdőn,
bús könnyek közt mesél.

Az elmúlásnak hangjai,
oly messze szállanak.
Lelkeink remegnek bele,
mint omló várfalak.

Ó boldog nyár, mely elenyész
avarba bukva el.
A fákra vár bús ...

Fehér virágok,
fekete fátyol...,
egyetlen képem
arról a lányról...

Fekete kesztyű
fehér kacsókon,
azon a fotón
ott ég a csókom...

Tengerre szállt ő,
a napok telnek,
nagy hajó hozza,
őt..., s a szerelmet...

Futnak a habok,
földre lép újra,
tíz kecses ujját
hajamba túrja...

Könnyes szemével
szemembe néz ...

Hogyha értenéd én elmondanám Neked,
Gyertyánk fényénél nézem fényképedet.
Lelked szépségét én őrzöm a lelkemben,
Hangszered szép hangját újra felidézem.

Sorsunkban követ, kővel görgetett az élet,
Az élet partján adott öt szép boldog évet.
Hangszered szép hangján már nem szól dal,
Bársony szép leple ma már emlékeket takar. ...

A kert fái alatt zene szárnyal.
Versenyre kel a friss madárdallal.
Átölelik e kerti világot
szétterjesztve ezt a boldogságot.

Onnan tovább felröppennek az égig
és vissza a szépre vágyó szívekig.
A zene és a madárdal együtt szárnyal
és ölelkezik a rájuk vágyó világgal.

Halász István
Rózsavölgy, 2015. június 12.

Zene lengi körbe a teret,
elvarázsol, betölt testet, lelket.
A fákat szinte körülölelve
ivódik be a szívünkbe, lényünkbe.

Zene! Te csodálatos művészet!
Hassál az egész életünkre!
Még a Nap is nevet az égen!
Sugarai simogatnak szépen.

szétterülve a majálisozó tömegen,
s megpihenve az udvari térségen
elsimulnak e kora nyári ...

Nem kellemes ez az éj,
a kiscicád nagyon fél!
A jégeső elkapott,
haza menni nem tudok!

Az ajtó pár lépés csak,
itt vagyok a fa alatt.
Nem juthatok mégsem át,
a jégeső fejbe vág!

A bundácskám elázna,
a kiscicád megfázna.
Már hiányolsz remélem
gazdám, szaladj ki értem!

A villámok ...