A Nagy Torony nem épült már. Hadarta
saját nyelvén mind-mind, hogy mit akarna.
Csodás fényszem: a Nap állt meg az égen.
Ámuldozott az összevissza-népen.

Én nem tudom mily varázs vetett véget
építő kéznek, egynyelvű beszédnek,
de jól tudom: nem ezerféle nyelvnek
hatalma hozta el a veszedelmet.

Ma is csak hisszük, hogy közel a messze. ...

Felmagasodnak mind az árnyak.
Fatörzsek füstként szállnak, szállnak.

Ráköt a pók múlt-fényt a csendre:
csepp csengőin csak lengje, lengje…

Hegytúl-felhőn mesés királylak.
Vöröslenek a rókanyájak.

Utat vesztett folyosó, ösvény
fut a sötét súlyos keresztjén.

Mind szemet huny, aki még ...

A formuláktól mindig viszolyogtam:
nem szerettem a matematikát.
Azt vallottam: számokba, képletekbe
mint férhetne a végtelen világ?

Legtöbb képlet rideg gőg, - és nevetség.
Csupán korlátok között mérhetünk.
Mivel mérhető becsület? A szépség?
Jóság? A vágyunk? Véges életünk?

Persze, jó volna képlet a világra:
egy csodás híd a ...

Tudod, a költő titkokat szeretne, -
de csak a szívnek kedves titkokat,
olyat például: létezik a tündér,
s estének csendet, s csillagokat ad.
Olyat: nagy fákban mégis ott a lélek,
csak megkövülten, s eljöhet idő,
mikor Anyag rejtőzködő varázsa
észrevétlen megközelíthető,
s ha magas fű suhog, s bogár leírja
légben kereső, tétova ...

A régi írást gyakran öntelt vakok
böngészgetik, de kérdés az: mit hagyott
itt annyi év? Hány téválom-keresztet?
Latrok kereszt nélkül a mennybe mentek
és mennek, ki tudná megszámolni hány!
S hány délibábos, csak ígért Kánaán
oszlott már szét párás, megcsalt szemekben?
A Tolvaj szól, gyakran igaznál szebben,
a tényekre még csak szeme se ...

Húsvét felé megy a táj. A magasban
siető kék, a felhő elmarad,
majd újra indul, hirtelen harangszó
kileng, lehull, mint annyi szívhez hajló,
halandó pillanat.

A tisztaság fáj, mivel télből jöttek
szeme homályhoz, sötéthez szokott,
s most barna, zöld rügyek mind fényben élnek,
s a vizek ajkán színezüst ígéret,
mely eddig ...