Botorkálva, elűzöm a zajt...

Temető csendje karjában tart.

Síri csend lelkemben motoszkál,

ott semmit, csak fájdalmat talál.


Szikár föld sárgán magaslik ott,

hol földgyomra nyelte koporsót,

mely búcsút vett a földi élettől,

s az édes családi fészektől.


Szorosan markolom a keresztet.

Érzem a hozzám ...

Mindig érzem

pezsgős ajkad illatát,

ahogy mámoros

mozdulattal

ajkad ajkamhoz

csendfátyolt terít

s e szárnyatlan pillanat

szomjas szavakat hagy...

A patak szelíden öleli a hegyet,
Mint egy csillogó ezüstkoszorú.
Medrében fűszálak kókadozva lépnek,
Lomhán, ahogy olykor az ember szomorú.

Tavaszi pirkadat vidáman jár, kel,
Föl-alá kúszva a hegygerinc falán,
Gyűjti gyorsan a gyémánt könnyeket
Napnak némasága örömére talán.

Patak partján pirkadó ...

Hangok szaladtak zöldről át a kékbe,
s vissza. Fűhidak íves árnya rejtett
kis gyíkot, melynek fénytelt bőre vallott
nemrég a napnak aranyláng-szerelmet.

Ó, ifjúság! A szélmalom-karokban
az a forgás! Az a bolondos óda!
Az a vers-hit! Bölccsé lett Don Quijotém:
annak már többé nem leszek tudósa.

Vagy ez a szebb? Az ős-mélyben ...

Ahogy a világ kifoszt, s rossz anyag
mindenütt: bánat-ok, – de önmagad
túlontúl mégse szánd, amíg a Szó
veled marad, Mélységet Kutató!

A Szó engedi, hogy lelkekbe láss,
s ez érdekes-fájdalmas utazás.
Ha Vers a vers, akármint megvetik:
megtalálja igaz isteneit.

Ha Vers a vers: rád néznek ég-szemek,
s kifényesednek ...

\"Csermelyzúgás, bérci vadvirágok,

Születésem ott ért napvilágot.

A fenyvesek sóhajában ringott

anyám vajúdása\"; történet így hangzott.



\"Mert a mi időnkben nem így vót\"

Hallgatom szám tátva nagyapót:

\"Lenvászonba pólyálva a kasba

vettek ágyat, s vittek a havasba\"



Mily dicső e bércek közt az ...