Én gyakran gondolok még a múltban egy diákra, -
s arra mi nincs már végképp, látszata sem: a Nyárra.
Volt egykor, velünk? Talán. Hitében éltünk, éltem:
nyílik majd út, dal egyszer valóra vált mesében.

Tavakra gondolok most, nyugtalan gyöngy-örömre
nagy víz-pajzsokon, amint tündérek ömlő könnye
mosollyá csillogott át, s madarak fehér ...

Ha elmondhatnám
-csengő, szép szavakkal-
rebbenő szívem zengő szózatát
-mely egyszerre dicsér
minden művészt és minden alkotást,-
elmondanám.
De nem nyílik szóra a szám.
Elnémít a szépség,
a rend a harmónia -
minek a lélekkel kell eggyé olvadnia-
az alig hallható
\\\"Mindenség\\\" szava.
A zene, a kép, a szó,
valami,
ami ki sem ...

Ez a cím akár válasz is lehetne
egyik műved címére, ám túl messze
juthatna versem képzelet-batáron, -
így ne vedd ezt még válasznak, Barátom!
(E világnak szól ez, és, bizony, okkal,
mivel az elsietett válaszokkal
tele van, persze, az is igaz: késő
gondolat sokszor nem sok jót ígérő.)
Épp most jelent meg a Szavak, fogalmak..
poémám, persze, ...

Sokféle hang járkál tavasz-határon,
ha bizakodnak az erdei fák:
néha hallod hangját a Hangtalannak,
s belső hangot kinyit külső világ.

Az életünkbe hangok visszatérnek:
az ijesztőek is, s a kedvesek.
Fehér láng-hang villan kékre, merészre,
s kerekülnek nappal-bagolyszemek.

Belső hangoktól csordul túl a lélek,
ha virágcsokrot nyújt át ...

Ábrándos Sándor mostanában

csakis krimi történeteket

olvas, holott falta korábban

a romantikus regényeket.



- Sándor, miért váltottál ilyen

markánsan irányt? - tudakoltam.

- A változás korába léptem,

ennélfogva immáron jobban



érdekel a gyilkolás ...

Pipácska imádja a költészetet.
- Mindig Adyval kelek és Adyval
fekszem – rebegte a szerkesztőségben.
- Hú, Pipácska, ez érdekes, aligha

gondoltál arra, hogy én is faragom
a rímeket – csillant fel a kék szemem,
s egy ötlettől vezérelve folytatom:
- Nem tennél velem is egy kísérletet?