Szeretném feledés homályába burkolni
múltba kövült volt-létedet,
rá gondolok, megremegek,
emlék-fátyol őriz nekem,
pedig
azon az őszön
elrejtettem.
Megtalálnám, mit éreznék?
Megbánással semmire sem mennék,
maradjon elsiklott életem felett,
nincs menekvés,
mégis
neszek kukucskálnak kíváncsian,
láthatatlanul is ...

Arra születem én,
a dobpergés szürke ütemén
eltüntessem a tegnap tetemét,
hullámzó vizeken,
veszélyes kövek között
sebesen evezzek.
Arra születem én,
küzdjek kenyérért,
betevő falatért,
tavasszal reméljem
lesz segítségem, aki
átvészeli velem
a hóval befújt ablaküvegem,
ám arra ...

Elképedve s irigykedve olvasgattam egy régi
antológiának esszéit, beszédeit és
vitaindítóit, amely olyan irodalmi
kötet, amiben egyedülálló meglepetés

ért: a letűnt korok nagy írói elegánsan,
fantasztikusan és gondolatgazdagon tudtak
fogalmazni, s emellett rendelkeztek, nem mással,
mint a csevegés ...

Téli álmában a nagy folyó
titkokat tőlünk rejteget...
Hangfalat áttörő gyermekzsivajt,
lábnyomokat víz tetején,
csónakból lógó evezők között
szerelmes pár boldogságát élvezni,
vidáman csivitelő
parti fecskék röpte
víztükrének fekete ékkövét,
széllel csókolt tajtékot,
vízeséssel, ...

Egybeforr az ég a földdel,
villámok cikáztak körülöttem,
egynek sikerült eltalálni,
testem fáklyaként égett,
bevilágítottam hegyet, völgyet,
az Apokalipszis lovasainak
utat mutattam,
ameddig én akartam,
lovaiknak sebes lábát
kettétörtem,
addigra kialudt tüzem,
szebb lettem, mint valaha,
erőm nem hagyott el ...

Ágyam fölött
búcsúzva
keringett
békém
hitem,
nem éreztem
szeretetet
csak egy
maréknyi
gyűlöletet.
Reményvesztetten
vártam a
holnapot,
de
estére ott gomolygott
a kegyetlen
fájdalom.