Repülj hát kis angyal, próbálgasd szárnyaid,
kívánom, hogy teljesüljenek édes álmaid.
Menj te drága, te édes kis angyal,
tudom hiába minden szó, nincs már mi téged itt marasztal.

Fájó szívvel bár de elengedlek,
csak azt tudd, hogy soha nem feledlek.
Sodorjon bármely messze is tőlem az élet,
tudd azt, hogy én szerettelek ...

Miért a sok szép szó, ha mind hazugság,
nem volna tisztább az őszinte igazság?
Miért a sok kín, a szenvedés, a bánat?
Hidd el a sok megtört, hamis álomnál jobban ez sem fájhat.

Nézz a szemembe és úgy mondd, hogy már nem szeretsz,
őszintén elmondod, ez a legkevesebb mit megtehetsz.
Elviselném én, legyen az élet bármely mostoha,
csak ...

Mikor mások szemébe tekintek,
kik kedveltek, ismertek minket,
és szemükből sugárzik rám a szánalom,
szívemet elborítja a kínzó fájdalom.

Rám tekintve mindenki látja gyengeségem,
tudják jól, hogy csak érted éltem.
Sajnáló tekintetek szegeződnek nekem,
megértik bánatom, együtt éreznek velem.

Engem mégis zavar ...

Akkor is ha az emlékek múlnak,
ha a fák levelei örökre lehullnak.
Akkor is ha megfagy majd minden,
ha jégkorszak dermeszti meg szívem.

Akkor is ha rám szakad az ég,
ha elsorvad minden mi szép.
Akkor is ha a madarak többé nem szárnyalnak,
ha a tavak majd mind kiszáradnak.

Akkor is ha megszűnik minden ...

Mint víz a partot,
mint csend a hangod,
mint felhők az eget,
én téged úgy öleltelek.

Nyomot hagytál bennem,
mint víz a tűzben,
mint szivárvány az égen,
lelkembe festetted szépen.

Édes álmaid, mint szűz hó,
végtelen hegyek ormain leolvadó,
csendes patak partján odafenn,
hol ember fia még nem járhatott ...

Mondd! Mitől félsz egyetlen angyal,
miért menekülsz attól ki itt marasztal?
Félsz elmondani őszinte érzéseid,
félsz feltenni kínzó kérdéseid?

Nem tudhatod bízhatsz-e benne,
nem tudhatod vajon őszintén szeretne?
Pedig annyira rokonlelkek vagytok,
egymás előtt semmit sem tagadtok.

Sokszor kérdések nélkül is ...