Kőbe zárt világ
Töprengő hajnali órán,
Kőből szőtt világot képzelek,
Hol kő-liánok keringőznek,
S átfogják kőbe zárt testemet.

Mohos dallamot szór most a fény,
S az eltévedt, kóborló csillagok,
Ám kőbe zárt érintések foglya,
Egyedül már csak én vagyok.

Kőbe zárt arcom sosem nevet,
Kőből írt, bús ...

Úgy fáj már minden, minden idebenn:
a szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,
minden, mi általreszket szívemen,
legyen az ember, muzsika, vagy táj.
Úgy fáj már minden, minden idebenn.

De néha egy-egy halk szó simogat,
s rejtekúton a szívembe talál,
s álomba ringatja a kínokat,
elaltatja a múltat, s a jövőt.
Pedig be nehéz ...

Ne mutassál gonosz képet,
Mi mögé a szíved rejted.
Szép vagy nekem, ne búsuljál,
Éjfekete tollú madár.

Hívnak Téged vészmadárnak,
Félnek tőled, ha meglátnak.
Kővel dobnak, rikácsolnak,
Elküldenek a halálnak.

Kérlek, ne menj, gyere vissza,
Magot szórtam ablakomra.
Meghallottad csendes hangom,
Érezted, hogy nem ...

Rabságra kárhozott mindennapom
börtönében kattog az idő.
Reám hinti könnyeit az ősz -
erőtlen napsugár az arcomon

játszik - csiklandva szívem bánatát.
Szoborrá avat most a magány...
Kínomat vésőd faragja rám -
kőpor gyűlik szerelmünk távlatán.

Vaksivá tett nagyralátó ...

Sírni akarok...
Miért van, hogy sírni akarok, de nem tudok?!
Kacagtok rajtam, megkövesedett angyalok?!
Az olvadó hó temeti be a szívemet,
fagyasztva minden érzelmemet.
Fázni akarok, érezni, hogy élek
Hogy tüzes vassal hál bennem a lélek.
Segíts sírni, mert belehaltam rég,
Fájó a tükörkép.
Ki vagy te, ...

Külsejét szemlélte, egy kis tini cápa.
(Eme magatartás pubertás-kor átka.)
Nézte fogazatát, teste ívét, szemét.
Sehogy sem találta gusztának küllemét.

„Iszony ez uszony” imígy tépelődött.
„Pedig sorolhatnék számos szebb elődöt.
Komiszul megtréfált gén és kromoszóma,
csinosabb fejforma ildomosabb volna.

Pár évet még ...