Megbabonáz lelked tükre,
Amit mutat, nem kevésbé.
Akár ajkad harmatozása,
Mint a vörös naplementéé.

Szót érdemel mosolyod is:
Milyen rejtett, olyan édes,
Csak látni e víg cselekvést,
Fantasztikus és kedélyes.

Koronád, a bársony anyag,
Mindkét vállra fektet engem.
Csodálatos! ...

Emlékek tengerében nem fürdik már szemed,
Ámorunk sebzett kezében apróra tört nyílhegyek.
Még szeretni lehetett, Te fogtad a kezemet,
de szerelmünkben nincs többé lángoló lehelet.

Így lettem veled egyedül, s minden nap összeraklak
apró emlékekből, s a megannyi darabnak
részét egynek látom én, s oly igaznak
tűnő látomás, hogy öröknek ...

Láttam már amit akartál.
Mosogattunk itt már eleget,
kisírt szemeket.
Veled már unalmas lett.
Megint csak tévútra vezetett;
A szemed
világa megérintett.
De csak nevet.
Ez nem szerelem,
csak kinevet.
Hanem
fájdalom inkább
idebennt.
De nálam még tágra nyitott a tér,
Holdfénynél.
Ha másik cipő kell, ha a nőt ...

Ne akarj itt lenni idióta,
Ne akard hogy a nemzetet a média irányítsa!
De Te nem hallod a hangos hisztériát?
A szennyezett, elcseszett Európát?

Mindenki a figyelmeztetésnek örül,
Minden forog a nemzetünk körül.
Nem mi vagyunk akiket próbálnak követni!
Ezért szerintem megéri már kiabálni!

Üdvözöllek egy új

Olvasták: 803

Harag,