Felfázott emlékképek égtek rideg szívem szirmaiba,
Szélsőségek szaggatják húsom, itt a hiba e sötét úton,
Hol szürke gondolatok rágódnak a múlton, széttépve elmém.
De nekem kell még egy remény, mi azt súgja enyhén,
Hogy: \'Képes vagy bármire.\', és \'Járj itt, mert hitet vetve magadba,
Életre kel, mit csak egy színes filmdarabban látsz ...

Fájdalom a járja át a testem,
Egy árva gondolatba epedezve,
Kiutat kerestem a félhomályból,
Szürke fátylát rám borítva gátol.
Zord zendülések zavarta tudat,
Ezernyi ihlet inspirál, távoli utakat mutat.
Manipulált tetteim, vérző hangulat.

Untató soraim porba hintem,
Nyugtató harmónia uralkodik benn, a szívben.
Néha napján ...

Örökkön-örökké hajszolom a realitást,
Senki más nem érti, mit érzem.
Szívfájdalom, szánálom nem vitás,
Zord zendülések zavarta valaha lényem.
Ez nem történelem, ez az életem,
Szélsőséges fikcióim széttépnek végtelen.

Sosem értettem, miben vétkeztem,
Ég velem, egy nap visszatérek,
Romba dőlt énem fel építem...
Egyszer, ...

Holmi képzelgések eme elsarjadt,
szánalommal fűtött hangulatú világban,
A végtelen mezőkről, kopár sziklákra terelt,
már látom \'Semmi sem hibátlan\'
Nincs mi tökéletes, a moralitás vesztében
már mindent kényszeresnek titulál a fajunk,
\'Oda az erkölcs, oda a szokás,
éljük az életünk, míg meg nem ...

Könnycsepp gördül az arcomon,
Nincs, ki felszárítsa azt,
Hiányzik az édes hangod,
Hogy megnyugtass, hogy meghallgass.

Hiányod oly nagyon fájó,
Nem tudom, hogy hol vagyok,
Várok rád és rád gondolok,
Tudom most már, hol vagyok.

Remény és én együtt járunk;
Keressük az utunkat,
Nem akarlak elveszteni,
Mutass nekem ...

Árnyak fontak körbe,
hozzám bújtak s bőgtek.
Lényembe látva,
velem és várva:
A döbbenetet.
Felhúztak a mélyből,
remegve álltam a ködből,
elősugárzó félelem-bugyra,
Te leszel ki megragad örökre.
És hozzám kötve
már meg sem tagadsz,
majd ha eljössz hozzám,
és lényedhez közel,
a távolban megmaradsz ...