Lassan vége lesz a nyárnak,
A meleg napok vörös alkonyának.
A szerelem megannyi forró csókjának,
Amit a Nap ad a Föld arcának.

Közeledik az őszi napok varázsa,
A sárgásbarna falevelek hullása.
A Nap előbb tér nyugovóra,
Egyre kevesebb látszik belőle nyugatabbra.

Beköszönt a zord hideg ...

Lehetsz bárki csak fedezd fel magad!
Mert ha okosnak születtél,
Nem a szépség a külső ami számít,
Az eszeddel elérhetsz bármit.

Csak küzdj míg meg nem érzed,
Hogy fontos vagy és szeretnek téged.
Menj csak rendületlen járd az utad,
Míg beléd nem ég a tényleges tudat.

A tehetségeddel élve lépsz utadra,
Sokan fojtanának téged ...

Menj csak nyugodtan, pillants vissza,
Távolléted fáj, hangod mégis tiszta.
Mikor itt voltál gyorsan telt az idő,
S hatalmába kerített egy furcsa erő.

Itt hagytad nekem az ízed és az illatod,
Az érintésed az mi mélyen meghatott.
Félek! mégis elrontom a szád ízét s az illatod,
S szemednek szikrázó sugarát mi belém hatolt.

Puha bőröd ...

Őseim sírjánál kivont véres kardal állok
A szellemeik suttogó hangjára várok
Mik csak suttogják ölj-ölj bátran
Mert itt már nincs félelem a kopjában.

Csak az acélpengém a tokjában
Mivel emberek vérét ontom sorjában
De most csak várok itt fáradtan
Kit gyilkoltam mindnek lelke ártatlan.

Izzik már a penge forr a kupa bor is
Itt ...

Én nem így akartam!
Én ordítani akartam,
amikor kiléptél az ajtón!
Ránk csorgott a jelen,
a búcsú pillanata.
Én meg nem tudok búcsúzni...
és megláttam szemedben a fájdalmat!
Megijedtem s hagytam, hogy menj!
A Csönd maradt csak odabent velem
(ahol nemrég még a szerelem beszélt)
szorító végtelenbe nyúló,
némán zokogó ...

A csöndemben most nincs más, csak Én
és amit beleviszek. És most legmerészebb
női lényemből húzlak elő, mert félek, hogy
elveszítelek vagy elveszítesz vagy elveszünk...

Mert néha, amikor nem látlak, elszomorodom
és átölel a fájdalom. Az évek most tompán
zsibbadnak bennem és csak céltalanul sétálok
nélküled. Félúton megállok, ...