Kint állok én is a napból szikrákat gyűjtök,
Talán ti jöttök és mellém le ültök.
Nem vagyok büszke sok emberre és magamra.
A suhancok némán nevetnek az arcomba!

Lassan mintákat fújnak a falakra,
Mik téged messze visznek képzeletbeli utadra.
Az álmok erről súgnak a füledbe.
Lágyan emelnek és ...

Apa emelj fel a holdhoz!
Nézett s nyújtotta két kezét
Hiszen úgy tudta akkor még,
Apja, ha akar az égig ér!

Sürgetett tovább,
Fenn mosolyog, fényes, kerek
Emelj már föl édesapám!
Engedd, kezembe hadd vegyem!

Néztem rá, és fájt mosolyom,
Saci, a holdig nem lehet!
Fenn van, nagyon-nagyon messze
Karral hiába ...

Ember vagyok:
eltévelyedtem önmagamban.
Lélek vagyok:
magas kőfalakba ütközöm.
Égiháborús
szélviharos esthajnalban
félek, hogy végleg
elveszíthetem bűvköröm.

Hold-karmok marcangolnak,
sejtjeim szóródnak
szerte szét a koromsötét, durva
világba, karmazsinvörös vérzivataros ...

Szemem becsuktam úgy kívántam
tegnap a szád, miből kitörtek
felém zaklatott szavaid. A testem
lüktetett és Én ölelni akartalak...
Le akartam simítani homlokodról
a fájó múltad, szádról a panaszokat.
A levegő fülledt volt körülöttem,
mégis fáztam és éreztem Benned hiányom.
Először ült le a csönd közénk és feszülten
vártunk. A ...

Aki verset ír, az a lelkét kitárja,
S a függönyt is elhúzza:
Ki erre jár lássa
A titkait, megmutatja bátran,
Hogy mi és ki vagyon
Abban a szobában:
Ami az ő lelke.
Ám a túlzott kíváncsiság
Csak zavarja persze.
Ezért a falon jelképek vannak,
S csak a nagyon értő látja,
Mi az ...

Közel ötvennyolc évesen már:
- ki tudja hány lépés az odaát?
Ideát biz' istenem sokszor, túl sokszor talán
lemondóan legyintek: - végleg társam a magány.

Itt most már nem izgat engem semmi.
Érdeklődésemet felkelteni
képtelenség. Sikerült mindent elveszíteni.
Így saját lábam elé sem tudok tekinteni.

Itt egyelőre minden ...