Járatlan útakon ki jársz,
S keblet viharra, vészre társz,
Örömtől idegen,
Ki vagy te bánat embere,
Mi sorsnak üldöz fegyvere,
Hogy bolygsz vad bérceken?

\'Hagyj bolyganom vad bérceken,
Hagyd dúlni a vészt keblemen:
Én bujdosó vagyok;
Kietlenb itt e puszta szív,
Zajosb a vész, mely benne vív:
Fájdalmim oly ...

Melleid párnáim,
S boldog az az óra,
Mikor a fejemet
Hajtom nyugovóra.

Szempilláid sűrű
Kerités grádicsok-
Melyek mögött fénnyel
Labdáznak angyalok.

Arcod a nyugalom
Szerelmetes tája,
A szád:egy szem meggyet
Termő meggyfa ága.

Az egészben az az
Izgalmatos csoda:
Mikor a ...

Mi leszel ha nagy leszel,
kérdé tengernyi ember.
Erre mást nem felelhetek,
csak hogy remélem ember leszek.

Mert számomra nem mind ember
ki az utcákon jár s kel.
Van ki papnak, szentnek való,
és olyan is ki bitófára adható.

Van ki megy a tömeg után,
és van ki a saját útján jár.
Páran hazugságban élnek
és néhányan halva ...

Fehér a hó, s vakító,
mint tiszta nyakad, s te magad.
Lágyan fúj a szél, s kényeztet,
bárcsak a te kezed lenne.

Felkapja a lehullt falevelet
és az ringatózva hull lefele,
és lágyan érinti a Földanyát,
s megáll, majd egy újabb szellőre vár.

És megint repül még tovább,
pár hosszú percig meg ...

Amikor a Duna partjén sétáltam,
egy öreg szomorú fűzfát láttam,
s rögtön saját magamra gondoltam,
mert így várok én is magányosan.

Duzzadó ajkaid érinteném!
Szerelmed forró tüzében égnék!
Kecses hattyútested átkarolnám
és bársonyos fehér kezed fognám.

De a szomorú fűz még mindig áll,
s magányosan a vízre dőlve ...

A Természet koncertjén a szél basszustubázott.
Ameddig buzgón fújta, ember, állat fázott,
majd a zeneszünetben minden esőtől ázott.
De most a Nap tör utat e felhős, sáros tájon.

A jótékony napsugár megjöttével minden felélénkül.
Mindenki melegségre vágyva a rég várt Napra kiül.
Bár még a szél mély hangú basszustubája ...