Ne kérdezd azt, kit takar e jelöletlen földhalom,
Milliók nyugszanak békében névtelen a parlagon.
Az ember meghal, a név eltűnik, de az eszme megmarad,
És örökké él, amíg ezredévek sokasága elszalad.
Ne kérdezd hát, kit takar e hant, kripta vagy kopjafa,
Az igaz utat nem a múlt, az élő jelen mutatja.

Felkapott a remény
hintázott velem
mint szikrázó napfény
ragyogott nekem

mosoly formájában
arcomra kiült,
ez érzésnek szívem,
lelkem is örült.

Maradj velem – kértem,
ha nem vagy igaz
akkor is kell nekem
ez a kis vigasz.

Változó érzelmek
mint az évszakok,
éjfekete felhő
fedi a ...

Üres álmot álmodom, mikor az éj egyedül öleli testem.
Üres életet talál reggel a Nap, mikor felragyog csendben.
Elveszett a múlt, mikor egy Angyal szeméből könny hullt.
Elmúlt a boldogság, ahogy a szerelem magányba bocsát.

Érzések örvényében, mégis az üresség ragad magával.
Ó mond, miért fáj ennyire a felejtés egyszerű vágya?
Lelkem ...

Kihült vágyak törött
cserepei közt
surran a múlt,
néhány fénykép,
lélekrablott testek
őrzik
léted finom anyagát,
sorsfonalból szőtt puha
rongydarab,
megfakul, elenyész.

Sokat vagyok egyedül.
Sokat.
Ülök bent, a sötét szobában,
mélységes mély, őrült magányba,
keresnélek, de ma már fáradt vagyok,
az álmok szárnyán elutazok,
sétálok egyet a felhőkkel,
a nagy áttörés ma sem jött el,
holnap is ugyanúgy kelek,
hogy még egy nap,
mint az elmúlt ezer, nélküled.

Hülye voltam tudom,
És bevallom elszúrtam.
De jóvá tudnám-e még tenni,
Tudnál-e megint úgy szeretni?
Szíved még mindig a zsebemben van?
Vagy örökre mindent elrontottam?
Soha nem bocsátom meg magamnak,
Hogy Neked már kétszer „nem”-et mondtam.
Megfutamodtam és fájdalmat okoztam,
Ez volt a legrosszabb döntés, amit eddig ...