Mi leszel ha nagy leszel,
kérdé tengernyi ember.
Erre mást nem felelhetek,
csak hogy remélem ember leszek.

Mert számomra nem mind ember
ki az utcákon jár s kel.
Van ki papnak, szentnek való,
és olyan is ki bitófára adható.

Van ki megy a tömeg után,
és van ki a saját útján jár.
Páran hazugságban élnek
és néhányan halva ...

Fehér a hó, s vakító,
mint tiszta nyakad, s te magad.
Lágyan fúj a szél, s kényeztet,
bárcsak a te kezed lenne.

Felkapja a lehullt falevelet
és az ringatózva hull lefele,
és lágyan érinti a Földanyát,
s megáll, majd egy újabb szellőre vár.

És megint repül még tovább,
pár hosszú percig meg ...

Amikor a Duna partjén sétáltam,
egy öreg szomorú fűzfát láttam,
s rögtön saját magamra gondoltam,
mert így várok én is magányosan.

Duzzadó ajkaid érinteném!
Szerelmed forró tüzében égnék!
Kecses hattyútested átkarolnám
és bársonyos fehér kezed fognám.

De a szomorú fűz még mindig áll,
s magányosan a vízre dőlve ...

A Természet koncertjén a szél basszustubázott.
Ameddig buzgón fújta, ember, állat fázott,
majd a zeneszünetben minden esőtől ázott.
De most a Nap tör utat e felhős, sáros tájon.

A jótékony napsugár megjöttével minden felélénkül.
Mindenki melegségre vágyva a rég várt Napra kiül.
Bár még a szél mély hangú basszustubája ...

Holt hajnalok fájó hangját
sírja az őszi táj,
fénye kopott, fényért kiált,
a Nap nem melengeti már.

Foghíjas fák hajladoznak,
hol madárszó volt, csend honol,
gyümölcsei rég lehulltak,
águkkal csak a hűs szél táncol.

Messze iszonyat füstje száll,
oly jó volna elmenni már,
esti dalok könnyeivel
a szív messzi hajóra ...

Csendesség, béke, és nyugalom,
Mindenem megvan nem tagadom.
Mindenem meg van, mit fáradt testem kiván:
Jó meleg ágy, eme késői orán.
Fekszem csendesen, s a tájat kémlelem,
Az ablakon keresztül, ami fogad engem:
Árnyak a fák, sötétek a csillagok,
Sehol még egyetlen madarat sem látok,
Ki dalolna nekem, hogy jobb kedvem legyen,
Ezen a szomorú, ...