Szende szerény ibolyák völgyén füzögetve bokrétát,
Szökdele berkének kedvesem árnyai alatt.
Jött és látta Eos bájait; irigyelve pirúla,
S a fák lombi fölé könnyeket ejtve futott.

Rákosnak szomorú mezején járván, magyar, hallod
Fái között a szél mily keseregve nyögel?
Oh nem szél nyögel ott, ősid fölisteni lelke
Sír unokáinak elkorcsosodása fölött!

Esküszegte lyánka! emlékezzél
Arra, amidőn: \'Ah meg ne vessél\',
Igy imádva téged kértelek;
\'Légy kegyelmes én irántam, s szíved
Add nekem, ki csak tenéked híved
Voltam, és leszek, míg létezek.\'

Akkoron kérő keblemre dűlve,
S a szerelm' tüzétől fölhevűlve,
Ezt rebegték csalfa ...

Immár kész koszorúnk, melyet tíz hónapig izzadt
Arccal, gyenge eszünknek gyüjtve diszét, fonogattunk
A zöld Pindus alatt, a nyájas Múzsasereg közt!
Ennyit, nagytudományu atyák, volt gyüjteni képes
S nem többet iparunk! - Noha édes múzsai körben
Töltni időt, noha Pallas kertjében gyönyörűebb
Illatozásu virágok kelnek, mint a vadonynak
Puszta ...

Egy könnycsepp hull a földre,
s bámulok némán a semmiségbe.
Az érzés, hogy elveszettem,
magával ragad a mélybe.

Ordítok a fájdalomtól,
Ordítok a hiányától,
Ordítok az ürességtől,
Ordítok a szenvedéstől.

Neked dőlök háttal s sírunk mindketten,
te testvéred vesztetted, én barátom
a szeretet mit iránta éreztem most ...

Szép szavak játéka,
Vágyálmok szándéka.
Eltévedt kósza gondolat,
Kusza lett minden pillanat.

Bogoznám a csomót,
Ha nem lenne az drót.
Kis kezembe belehasadt,
Pipacs piros vérem kibuggyant.

De a seb nem fáj már,
Lassan gyógyul csupán.
Nagyon várom azt az időt,
A „Tabula rasa” ad erőt.

Szendereg szép ...