Óh, Tihannak rijjadó leánya!
Szállj ki szent hegyed közűl:
Egy, kit a sors eddig annyit hánya,
Partod ellenébe űl.
Itt a halvány holdnak fényjén
Jajgat és sír elpusztúlt reményjén
Egy magános árva szív.
Egy magános árva szív.

Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek
A boldogság karjain,
Vígadoznak a ...

Bár szemét rád a sors mosolyogva nyissa,
Bár feléd fordúljon csalfa golyóbissa,
Bár nyájas karokkal kívánjon ölelni,
S páva módjára fénylő szárnyakra emelni,
Bár jőjjön kincsekkel talpig bétakarva,
Nála hízelkedjen a bőségnek szarva:
Ne higyj néki, ne higyj; mert sokan megesnek,
Mikor ...

Az emberi nemen óh mely méltó jussal
Sírhat az érzékeny szív Heráklitussal!
Óh mely méltán lehet keserű könnyeknek
Forrásivá válni a síró szemeknek.
Méltán nem engednek véget a nyögésnek
Sok bajai ezen nemes teremtésnek,
Melyek számosabbak a fövenyeknél is,
Többek a mezőben lévő fűveknél is.
Könnyebb számbavenni a tenger ...

Halál, ez az a szó, mely annyi könnyeket
Áraszt, hogy bévonnák köddel az egeket.
Nyomorúlt élők, ím, csak egy íge hát óh!
Miért okoz oly sok könnyhullatást e szó?
Zokogó szájából a bágyadt nyögőnek
Jajos párázatok ezért miért jőnek?
Miért száll írtózás ezért a szívekbe
S reszketés az egybeverődött térdekbe?
Óh, bizony nem ...

Hamar-követje a tavasznak,
Hímes pillangó, idvez légy!
Még nincs rózsa; s te a kopasznak
Mégis csókolására mégy?

Miért szállsz ama puszpángokra?
Hiszen nem a víg kikelet
Adott még új kantust azokra;
Átzőldellik ők a telet.

Menj inkább a setét rögökbe,
Állhatatlan selyemmadár!
És súgd az ő ...

Remény s kétség között epesztem
Édes kínok közt magamat.
Most feltalálom, majd elvesztem
Lillát s belső nyugalmamat.

Ha látom őtet, felhevűlnek
Rabbá-esett érzéseim;
Ha eltávozik, hanyatt dűlnek
Tornyodzó reménységeim.

Imádandó kegyes képének
Mindennap temjénezhetek:
De egy nyájas kis ...