Mint kit a halál hatalma
E világból elszakajt,
S ösmeretlen sors elébe
Messze választ, messze hajt:
Úgy megyek ki most körödből
Lelkem elhalván bele,
Fájdalomnak és örömnek
Kínos édes lakhelye!

Ámbár most csak fájdalomnak,
Nem örömnek helye vagy,
S benned jó reményem semmi,
Veszteségem súlya ...

Én a kozmosz gyermeke vagyok.
Nemzőm az éltető energia, a
Vörösen izzó, kápráztató napkorong,
Szülőanyám a vad, sötét éjek királya, temetők őre, a büszke fényű,
Százarcú hold.
E földi lét nekem csupán egy röpke pillanat.
Karmáim gyűjtőhelye,
Ahol a végtelen hátán vágtató zabolátlan lelkem ...

Bölcsőben sír az éber csecsemő;
Bölcső előtt
A dajka zeng - el szokják a dalok
Altatni őt.

Sok szenvedésem síró gyermeke
A fájdalom:
Dalt dalra költök - dalaimmal őt
Elaltatom.

Harminc leszek lassan már,
Mit tehetek ezután?
- Ó most megkérdezlek Téged,
harmincon túl is van élet?

- Ne búsuljál gyermekem
Mert elillan a jókedvem!
Hisz az élet most kezdődik,
A kobakod hogy keményszik.

- Harmincat, ha betöltöm,
Vár még valami öröm?
Vagy felnőttként kell ...

Üdvözöllek messze bérctetőkről,
Szent helyek!
Hol a Galga lassu andalgással
Hempelyeg.

Hol pályája éden volt a gyermek-
Ifjunak.
Hol az életüdv örömvirági
Nyíltanak.

Lángszerelem szép viszonozója,
Barna lány,
Emlékezve küldsz-e még sohajt a
Szív után,

Mellyet annyi kéjnek ...

Kecses tavasz virúla;
Vidám tekintete
Berkemnek kebelébe
Rózsákat űltete.

Mosolygtak a tavasznak
Bájgyermeki felém,
S én bíbor bimbókat
Enyelgve tördelém.

De látta a leányka
Könnyelmű tettemet,
S testvéreit boszúlva -
Kitépte szívemet.

Azóta létem árva,
Kietlen ...