A költő fél, - a prózaíró bátor?
Annyi igaz: a prózaíró bátrabb.
Költő kényesebb, de sejtése tudja
milyen az arca földi valóságnak.

Írónak kell, ám költőt fanyalogtat
tág kocsmák szesz kilökte ténybeszéde.
A költő? Piros karácsonyra vágyik:
az Istene dajkálta dalmesékre.

Író többet lát, - közel. Költő messzebb,
mert ...

A jelenben élve múltunkra emlékezünk.
Utódainkban megy tovább az életünk.
S hogy ez így legyen, ahhoz még mi is kellünk.
Ezért is nagyon fontos az, hogy mi is éljünk!

S ahhoz, hogy ehhez az emlékeinkből erőt merítsünk
fontos, hogy mi, régi osztálytársak időnként összejöjjünk
A jelen örömeiben, gondjaiban is együtt legyünk,
hogy egymást ...

Falakból sok van, -
út egy se már.
Szürkés közönyben
a láthatár.

Volt vonatokból
egy sem maradt.
Árnyak guggolnak
a híd alatt.

Nincs hegyem, erdőm,
völgyem, - s a rét
mit zörget? Száraz
fű idejét.

Eltűnt a Szépség,
eltűnt hazám..
S hogy volt-e népem?
Az is talány.

S hogy volt-e Csillag?
Az is titok.
S ...

Költő, egykor írtál egy verset,
s azt mímelted: népedért reszket
szíved, s a Szabadság Hazája
földjéről száll fel lelked vágya..

Kérdés, kit értettél a népen,
előbb, ötvenhatos reményben,
majd amikor az angyalt kérted,
hogy jaj!-t vigyen a messzeségnek..

Te meghaltál, de Angyalodhoz
hadd szóljak: - Mit hozott és mit hoz
ötvenhat, ...

A fonyódi hegy zöld lombos komor tömbje
hosszan nyúlik bele az ég kékjébe.
Alatta a kikötőben hajók ringnak,
mert a szélnek ringatózva bókolgatnak.

A mólón sokan sétálgatnak
örülve a reggeli Napnak.
A Badacsony ide látszik.
Szürkés tömbjén a Nap játszik.

Horgász ül csendben a móló szélén.
Mereng egy jó fogás reményén,
majd ...

Kertben jártam, diót szedtem,
s az ősz tükrét nézegettem:

széllel játszott levél, sárga,
s olyan, - átváltott barnára.

Széllel játszott fény és árnyék.
Sóhajtoztak: - Messze szállnék!

Azt csak otthon vettem észre:
egy dión kert pöttömkéje.

Csiga-baba! Olyan kicsi:
ki nem látta, el sem hiszi...

Csepp érdem, közlöm ...