Ah nem, többé nem vidámít
Engem csábító szeme.
Nem fogad be, nem nyilik meg
Bús szivemnek lágy öle.
Biztos hangon édes ajka
Új reményt nem zeng belém.
Nem derűl rám nyájas arca,
Lépte sem dobog felém.
El van, oh örökre el van
Dúlva kínos életem:
Minden úton, minden órán
Vesztem képét ...

Juhász lett a farkas, s egymás után
Faldosta föl szép nyája tagjait.
Szokása lévén bőrt, bélt, csontokat
Meghagyni, hitte, hogy még van juha,
S őrzötte őket. Ím de megéhezék,
Akkor tudá meg, hogy már nyája nincs,
S midőn a bűzhödt bélt is faldosá,
Gebedve dőlt el a csonthalmokon.

Uralkodók! mi ...

Jó istenem volt és szép angyalom.
Amannak bíztam égi bő kegyében,
Emennek éltem földi kellemében,
S futott előlem minden fájdalom.

De ah a múlt jót mit magasztalom.
Az angyal engem, vesztésem dühében
Én elhagyám az istent s kínörvényben
S láng vészben forra éjem, nappalom.

A bűnt kiáltám; eljött s meg nem ölt,
Felhíttam ...

Dohányos ember, aki
még egy utolsót szív, pedig már körmére égett.
Aztán a hamutartóba nyomja, mi elfogyott: az élet,
de keze máris a zsebben kotorász, keres,
egy fél csomagra lel, mint jól képzett zsebes,
lelke megnyugszik, máris arra vágyik:
de jó lesz amikor rágyújt, az első slukkra áhít.

Dohányos ember, aki
az életet, a halát ...

Barátim vagytok, azt mondjátok.
Talán nem mondtok hazugságot,
Ez meglehet,
De azért nem adom nektek hitemet,
Nem adhatom: most jó dolgom van,
Jertek hozzám, ha majd napom lejár,
Mert a barátság nappal láthatatlan,
Éjjel ragyog csak, mint a fénybogár.

Elmúlt a tél, szép tavasz lett,
Jött a boldog szirombomlás,
Visszajött a fecske, gólya-
Szerelmes lett a kis kondás.

Kit szeretett? Nem is tudta!
Csak szívében kolomp kondult,
S míg hevert a fűzfa árnyán-
Azt hitte, hogy megbolondult!