A fű szára sárga volt, ám kalásza
fehér aranyat villantott a tájra,
s át-átvillantott nyáron túli ősznek,
egy másik fénynek, közös ismerősnek.

A rét felett szitakötők vadásztak,
s a táj tükröt álmodott önmagának,
álomtükröt, melybe szépsége nézhet,
s melyben ujjongó, gyönyörű igézet.

Fehér arany villant, s nagy, kék ...

Fent a szürke győz a fehér szín felett, -
készül az eső. Kék selyem katángok
megérezték? Hát, úgy tűnik, hogy igen,
mert összébb zártak sziromkelyhű álmot,

de a versben még fényt kér egy lepke-szó,
s pirosat lobbant fel a pillanatban,
s hegycsúcs sziget lesz, alatta ott a mély:
fenyő sötéttel telt a völgyi katlan.

Egy-egy tető: ...

A múltba nézek, és emlékeimben
megjelenik az Aranylábú Isten:
az Őrnagynak aranyat ért a Lába, -
az volt, bizony, a Lábpuskák Csodája!

A Mester, - Mester. Legyen akár labda,
mellyel megannyi trükkjét bemutatja.
A láb lendüljön, de bajra világít,
ha ész fut el (az a szükséges másik), -
a tömegnél. S az Aranylábú Isten
hová szaladt, ...

Nap tüzétől izzik, forrong a táj
gyenge fuvallatról álmodik a lét.
Gyilkos katlan sújtott testünk egyre fáj
feledni vágyjuk a nap melegét.
Fellegekért kiált minden, aki él
esőért esdekel, sóvárogva kér.
Enyhet adó záport remegve remél
fuldokló imájuk az egekig ér.
Suhanó fellegek, enyhet adó zápor
messze tovatünnek, tikkad a lét.
Izzik ...

Ha csak annyi hitem volna,
mint egynehány garas most kezemben,
Úgy esnék áldozatul..
S Maradnék könnyen hitetlen.

Ha csak akkora reményem volna,
mint lepkének gyönge pikkelye,
Azt is porként elszórva..
Repülve messze még messzebbre vele.

2016.05.11.

Nap tüzétől izzik, forrong a táj
gyenge fuvallatról álmodik a lét.
Gyilkos, katlan- sújtott testünk egyre fáj
feledni vágyjuk a nap melegét.
Fellegekért kiált minden, aki él
esőért esdekel, sóvárogva kér.
Enyhet- adó záport remegve remél
fuldokló imájuk az egekig ér.
Suhanó fellegek, enyhet- adó zápor
messze tova tünnek, tikkad a ...