Ünnep jön, megy. Az ünnep: látszat-élet.
Elnézem fényfoltozott köpenyének
lengését, és a gyermekkorból látom
felnőttjeit, akik kártyacsatákon
talán találtak gondjaikra enyhet.
Lehet, mégsem. Ám merengtet-melenget
a könny, a múlt, megannyi látszat-béke,
pohárkoccintás csengő menedéke..
..s a harcos szél már vitte is a csendet,
ablakkeret ...

Felemeltél minket, Képzelt Karácsony, -
repült a ház nagy hóvitorlaszárnyon!
Elmaradtak árnyék-félelmes esték,
s párologtatta könnycseppek hidegjét
érzés, Szépséget kereső, amelyet
nem mondok könnyelműen szeretetnek,
mert nem tudjuk: az volt-e, de a Nincsen, -
hiánya sejteti ezt szíveinkben.

Volt Karácsony, Képzelet, Szépség! Kétlem,
hogy ...

Dicsekedőn zengők a kalmár-fények.
Eltakarnak karácsonyi sötétet?
Nem gondolom. S azt sem: bár az a Jászol
szív-legendát indított volt-világból, -
ez a Legenda időnkig elérten
csak jót szolgált, a lélek érdekében.

Másként hiszed? Tudatlanul egy parton
bármit hihetsz, - attól nem más az alkony,
hajnal, s nem más a múlt sem, nézz csak ...