Ünnep jön, megy. Az ünnep: látszat-élet.
Elnézem fényfoltozott köpenyének
lengését, és a gyermekkorból látom
felnőttjeit, akik kártyacsatákon
talán találtak gondjaikra enyhet.
Lehet, mégsem. Ám merengtet-melenget
a könny, a múlt, megannyi látszat-béke,
pohárkoccintás csengő menedéke..
..s a harcos szél már vitte is a csendet,
ablakkeret ...

Felemeltél minket, Képzelt Karácsony, -
repült a ház nagy hóvitorlaszárnyon!
Elmaradtak árnyék-félelmes esték,
s párologtatta könnycseppek hidegjét
érzés, Szépséget kereső, amelyet
nem mondok könnyelműen szeretetnek,
mert nem tudjuk: az volt-e, de a Nincsen, -
hiánya sejteti ezt szíveinkben.

Volt Karácsony, Képzelet, Szépség! Kétlem,
hogy ...

Dicsekedőn zengők a kalmár-fények.
Eltakarnak karácsonyi sötétet?
Nem gondolom. S azt sem: bár az a Jászol
szív-legendát indított volt-világból, -
ez a Legenda időnkig elérten
csak jót szolgált, a lélek érdekében.

Másként hiszed? Tudatlanul egy parton
bármit hihetsz, - attól nem más az alkony,
hajnal, s nem más a múlt sem, nézz csak ...

A Szeretet hány hangos hirdetője
élt, s él belőle ma is gazdagon?
S amit tesz? Rendszer-asztalra lecsapja
haszon ászát. Kártyás kaméleon.

Szeretet? Kell-e ily embert szeretni,
ha megjavulni nem képes? Talán
Krisztus szerette őt, önkívületben,
Kereszt-útján, egy múlt Kálvárián..

Ő szerette. Talán, - de ott a kérdés:
kínjaival a Bűnt ...

Fagy cipeli meggörbült hátán
az elhallgatott, merev utcát,
s figyeli tehetetlen isten:
lelket lehúzó szomorúság.

Szomorúság-isten, a könnyét
nem vigasztalják itt a fények:
mindent az ős HIÁBA őriz, -
közelt éppúgy, mint messzeséget.

Figyel a vers is, börtönrácsán
képzelet ül, - a Csillag álma,
de való: didergő ...

Karácsony. Ez az év.. Sírnak a cinkék.
Havas könnycseppek dermedt földre hullnak.
Elképzelt Jászol. Bámulnak a barmok.
Fénylő búját mutatja fent a csillag.

Irányt nem ad. Nyugat, Kelet lezártan,
feketén merül el az éjsötétben.
Ki született meg? Leng imák palástja..
A Hit hiszi. Persze, nem tudja mégsem. ...