Sok álom, együtt. Egyik vad, kegyetlen,
sebző álom, rossz eszme-szerelemben.
Másik gyógyítana, mikor a Bánat
szorít magához kis, fájó hazákat.
Múlt, robbanások. Felsüvítő bombák
házikónkat nagy hirtelen lebontják,
s tágas kerti diófánknak is vége.
(Mi volt a kedves, árnyas lombok vétke?
Nem érthettem meg, pici gyermek voltam,
s utoljára ...

Ünnep? Hangos, giccstollas papagáj.
Arról rikácsol, hogy milyen szabad.
Ketrecéből még azt sem látja meg:
a zászló eltűnt, a lyuk megmaradt.

A lyuk – maradt. Sírokon ősz de sír!
Ki kérdezi: mit ért el a halott?
Körcirkusz forog. Papagáj szaval.
Igazságra nem nyitnak ablakot.

Látszólag itt, mégis távol vagyok.
Sötét vakít: az ...

az ablakon csillanó fény
játszik a függöny árnyképén.
Az ősz már ott látszik a kertben,
annak minden szegletében.

A szobában beszélgetünk.
Az ősz hangulata van velünk.
Bensőséges érzések vannak
ezekben a pillanatokban.

Ezek az igazi értékek
kifejezői a szíveknek.
Mindezekben benne vannak
jelei a boldogságnak.

A meg nem született gondolatok elveszve
rejtőznek mélyen a szívem falában, lüktetve
Isten adta tehetség ágyán a talentumom
szavaim vajúdásán megszülöm, s a halálom.

Életet öntök már elfelejtett gondolatban,
vagy vérbe ölöm megfojtva a tudatomban.
Élet-halál, ez kell, szikrázzon hát verseim
falán, mint csattogó fejszék a fák ...

Búcsú pillanat ez most.
Drága jó Nagymamát Charon ladikja
Viszi már Styx vizén a sötét Hádeszba.
Óh, hányszor hurcolta kezébe lámpáját,
Míg fáradtan vonszolva csoszogta fájdalmát!
Ilyenkor elnéztem, s nem hittem sosem,
Hogy jön még oly idő, amikor elvesztem.
Félhomályos szobájában ágyához ...

Azt kérdezte egy Költő, aki a nép,
az ország sorsát a szívére vette,
hogy ment-e könyvekkel a világ elébb
(Vörösmarty). A reformkorban messze
előre látott. Ily küzdő világban
gyakran csupán csak magyar szalmaláng van
nemes eszmékért, de olykor kilépne
jó irányban Petőfi büszke népe.
S ha elbukik? Bár dicsérőt ír róla
furcsán ...