Mottó: „A háború, az emberiség kudarca” (Ferenc pápa)

A szíriai nép, épített, alkotott.
Egyszer csak polgárháborúba sodródott.

Az utcákon emberi tetemek, mellettük házak omlanak össze,
Villanykábelek lengenek póznákról letörve.
Nem volt elég! Megjelentek a vegyi fegyverek,
Amelyek szétmarják az emberi testet!

Kinek az ötlete volt, ...

- Nahát Zalán, az édesanyád
már több mint harminc éve lakik
nálunk - panaszkodik szép Amál
a férjurának. - Tényleg, api

nem gondolod, hogy már ideje
lenne saját lakást vagy házat
keresnie? Zalán hirtelen
visszakérdez. - Drága Amálka,

még hogy az én édesanyám? Nézd,
édes, ha már így rákérdeztél,
bevallhatom neked ...

Istenek köveket dobálnak?
Annyi biztos, hogy hull a kő.
Betört fejek, szétzúzott élet,
földig lehúzó bús idő..

Emberek köveket dobálnak?
Oly biztos, mint hogy hull a kő.
Van ki gyilkos Sorsistent játszik,
s cinkos hada megrémítő!

Sok ballag - s mily ostobán, balgán! -
hulló kövek alá. Nevet
hamis Sorsisten, rút kegyetlen:
- ...

Nyárfákról madárhangok
hulltak: kis fénylapocskák,
csöpp kék csókolta semmik, -
de álmuk csillogtatták.

A hegyek távol voltak.
Mentem, s nem közeledtek.
Párolgott minden: égbolt,
táj, titok, mosoly, könnycsepp,

bánat, mely szívünk húzza
szakadék felé csendben,
szeretetvágy, mi ott van
nemegyszer gyűlöletben,

út, mely ...

Napgyümölcsök édespiros színében
álommanók hevernek félig ébren.

Álommanók. Most álmos a varázslat.
Eltűnődnek kékcsendű kártyavárak.

Tükrös meséket villant fel a távol.
A csöpp fűszál szól tagnapi-magáról.

Most életem is hever félig ébren.
Az életem, amelyet nem is éltem,

csak szívem írtam, árnyra fénnyel ...

Gyermekkorban jobb lett a kedvem,
ha az égen feltűnt felettem.
Közel volt, - s ugyanakkor távol,
mint a lélek is önmagától.

Felhő fehér arcára nézett,
lengett, lebbent, miként kísértet:
kedves nyíltság titokkal játszott,
s tavasz nárcisza kivirágzott.

Volt, hogy furcsán fekete kertben
kis kerek békét tőle nyertem,
s gurítottam ...